Országos Bio Főzőverseny és Pásztor találkozó Vókonya-pusztán

Az idén 16. alkalommal rendezték meg  az Országos Bio Főzőverseny és Pásztortalálkozót, amelyet hagyományosan minden évben augusztus utolsó vasárnapján tartanak a hortobágyi Vókonya pusztán, Rózsa Péter gazdaságában.

A rendezvény keretében pásztortűz gyújtás után köszöntötték a Hortobágy Örökös Pásztorait, közösen emlékeztek az elhunyt társaikra. Az immár tradicionális program: bio alapanyagokból készült hagyományos pásztorételek főző versenye, kézműves termékek bemutatója és vására, táncház, gyermek játszóház, népi játékok, szamaragolás és lovaglási lehetőség, kirándulás pusztabusszal a háromgémű kúthoz, a pusztai kápolnához. Bodnár Mihály, a KPE választó kerületi vezetőjének vezetésével immár 7. éve vesz részt a hagyományőrzést, a pásztorkultúra ápolását is feladatának tekintő Tiszatáj Közalapítvány csapata a rendezvényen.

Kiállítóként Bodnár Dániel mutatta be míves, zsűrizett szarutülkeit. Idén először a főző versenybe is benevezett a csapat, slambucot, és szürke marha pörköltöt készítve. Sajnos a rendezvényre lecsapó zivatar megzavarta a programot a résztvevők nagy része idő előtt elhagyta a helyszínt. Emiatt a főzőverseny eredményhirdetése is elmaradt. Annyit azonban megtudtunk a zsűritől, hogy a slambucok közül a Bodnár Mihály készítette ízlett nekik a legjobban. Aki a jó slambuc titkát 30 évvel ezelőtt a Hortobágyon élve kapta meg idős pásztor barátaitól, és az ételt emléküknek ajánlva vette kezébe a hosszú nyelű kanalat.

(Forrás: Bodnár Mihály, a KPE választókerületi vezetője, a NAK osztályvezetője)