Orbán Viktor: „Nagy idők kapujában állunk”

Forrás: Orbán Viktor Facebook oldala

A 2010 és a 2020 közötti évtized az elmúlt száz év legsikeresebb évtizede volt Magyarországnak, a következő tíz év pedig még jobb lehet – fogalmazott Orbán Viktor vasárnapi rádióinterjújában. A kormányfő úgy vélekedett, hogy „nagy idők kapujában állunk”, és az új évtizednek már az első éve is fantasztikus lehet, még akkor is, ha az első pár hónapja „nyomorúságosnak” tűnik is majd a korlátozások miatt.

Hihetetlen gyorsasággal állunk majd emelkedő pályára: a világgazdaság is könnyen lehet, hogy korábban nem látott méretű növekedésnek indul, (…) a magyarnak pedig még gyorsabbnak kell lennie” – jelentette ki a politikus, hozzátéve, olyan dimenzióváltás előtt áll a magyar gazdasági rendszer, amit ma még kevesen értenek.

Kifejtette: ez egy digitalizált, a saját hulladékát is feldolgozni képes, úgynevezett körforgásos gazdaság lesz, radikálisan lecsökkentett szén-dioxid-kibocsátással, teljes foglalkoztatással és az EU nyugati felénél érzékelhetően gyorsabb növekedéssel. Az emberek is gyarapodni fognak, a jómód nagyobb lesz – fűzte hozzá Orbán Viktor, aki arra is kitért: az évtized végére a magyar gazdaságnak el kell érnie, hogy a külföldön befektető magyar vállalkozások hazahozott profitja elérje azt az összeget, amelyet a Magyarországon működő külföldi cégek kivisznek az országból.

A miniszterelnök aláhúzta: válság idején a baloldal általában az adóemelésben látja a megoldást, de ő nem hisz ebben a gondolkodásmódban. Válságban adót kell csökkenteni, az államnak és az önkormányzatoknak egyaránt, sőt, a bankoknak is be kell szállniuk a hitelfizetési moratórium meghosszabbításával – szögezte le, megjegyezve: nem minden önkormányzat érti meg az adócsökkentés jelentőségét, pedig a vállalkozások csak akkor képesek több embernek munkahelyet adni, ha minél kevesebb közteher van a vállukon.

Jakab Péter vasárnap a Facebook-oldalán úgy reagált: „Vajon Orbán Viktor melyik országban él? (…) A minimálbér már Romániában is többet ér, mint nálunk. A minimálnyugdíj megemeléséhez 10 év is kevés volt, az még idén is 28.500 forint. A családoknak nincs megtakarításuk. Az egészségügy romokban. (…) Az unió második legkorruptabb kormánya a mienk. Áfában pedig elsők vagyunk” – fűzte hozzá a Jobbik elnöke.

MTI, ATV.HU