Orbán Viktor: Most meg kell védeni Európát!

Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

„Most meg kell védeni Európát!” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök tegnap a Facebook-oldalára feltett videójában. A Varsóban tartózkodó miniszterelnök elmondta, május elsején munkával telik az ünnepe. A kormányfő azoknak az országoknak a találkozóján vett részt, amelyek 15 éve csatlakoztak az Európai Unióhoz. Orbán Viktor azt mondta, úgy látják, hogy a közép-európai országok – az állampolgárok nagyon kemény munkájának köszönhetően – kihasználták az uniós tagságban rejlő lehetőségeket. „Ezt akarjuk tenni a jövőben is” – fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve: ehhez azonban most meg kell védeni Európát, benne a nemzeti és keresztény kultúrát. Olyan vezetőket kell választanunk, akik nem engedik, hogy Európába betelepítések történjenek, hogy Európa bevándorlók kontinense legyen – szögezte le a kormányfő, kiemelve: a bevándorláspárti politikusokat ki kell szavazni, a bevándorlás ellenes politikusokat pedig be kell vinni Brüsszelbe. Ez a következő hetek feladata – jelentette ki Orbán Viktor, aki üzenetét most is azzal zárta, hogy „hajrá Magyarország, hajrá magyarok!”

Magyarország 15 éve az Európai Unió tagja // Together for Europe

Magyarország 15 éve az Európai Unió tagja // Together for Europe

Közzétette: Orbán Viktor – 2019. május 1., szerda

Egyebek között a közös uniós piac és költségvetés szerepét hangsúlyozza az a nyilatkozat, amelyet az Európai Unióba 2004 után belépett tizenhárom ország szerdai varsói csúcstalálkozóján fogadtak el – közölte Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő az értekezletet követő sajtóértekezleten. A jelenlévő közép-európai vezetők mindegyike aláhúzta az uniós kohéziós politika és a közös agrárpolitika fontosságát, általában viszont elégtelennek tartják az Európai Bizottságnak a 2020 utáni költségvetésre vonatkozó javaslatát – számolt be Morawiecki a soros EU-elnökséget képviselő Viorica Dancila román kormányfővel közösen tartott sajtókonferencián. A lengyel kormányfő közölte: a csúcs résztvevői elfogadták a Varsói nyilatkozat nevű közös dokumentumot, amely a közös európai piac és az uniós költségvetés szerepe mellett aláhúzza a biztonságpolitikai együttműködést és a NATO szerepét.

Történelmi fontosságú pillanat volt az Európai Unió 15 évvel ezelőtti bővítése, amelynek során tíz, jórészt volt szocialista ország csatlakozott a közösséghez – jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke tegnap. Juncker hangsúlyozta, hogy máig lelkes támogatója a 2004-es bővítésnek, amely lehetővé tette a „kontinens földrajzának és történelmének kibékítését”. Az EB arról számolt be, hogy az érintett tíz tagállam 2004 és 2020 között összesen 365,2 milliárd euró (mintegy 118 ezer milliárd forint) értékben részesült az európai strukturális és beruházási alapokból, ami átlagosan a bruttó hazai termékük (GDP) 2,6 százalékát tette ki évente. Magyarországon 2004-2020 között 55,2 milliárd euró (nagyjából 18 ezer milliárd forint) értékű beruházás valósult meg az európai strukturális és beruházási alapok keretein belül, 2,5 milliárd euró (810 milliárd forint) értékben pedig a Juncker-terv mozgósított további befektetéseket. MTI

Orbán Viktor: Az Európai Néppárt működjön együtt a Salvini vezette jobboldallal!

Matteo Salvinit, a Liga olasz kormánypárt vezetőjét nevezte Európa jelenlegi legfontosabb emberének a migráció megállítása és az EU átalakítása terén Orbán Viktor miniszterelnök, akivel a La Stampa olasz napilap közölt interjút szerdán, Salvini magyarországi látogatása előtt. A Paktum Salvinivel egy új Európáért című interjúban Orbán Viktor azt mondta, hogy az Európai Néppárt (EPP) öngyilkosságra készül, és „elsüllyed”, ha ismét az európai baloldalhoz akarja kötni magát. Hangsúlyozta, hogy a EPP egyre sikertelenebb, egyre kevesebb néppárti miniszterelnök van Európában, és az EPP-nek májustól kevesebb mandátuma lesz. Arra a kérdésre, hogy nem a kizárás ítélete vár-e a Fideszre a néppártban, a pártelnök-miniszterelnök megjegyezte, hogy ítélettel az EPP-nek kell szembenéznie, mégpedig a választókéval. „Ne kössük össze magunkat a baloldallal, keressünk egy másik utat, az európai jobboldallal való együttműködés útját! Nem tudjuk, Salvini milyen formációt tud majd létrehozni, de reméljük, hogy erőset. A néppártnak együtt kell működnie az európai jobboldallal” – jelentette ki Orbán Viktor. Hozzátette, hogy a Salvini vezette jobboldal és az EPP közeledésében a Silvio Berlusconi vezette Hajrá Olaszországnak (FI) van kulcsszerepe. Orbán Viktor a jelenlegi Európa legfontosabb emberének nevezte Matteo Salvinit.

Fotó: La Stampa

Elmondta, hogy Salvini olasz miniszterelnök-helyettesként, a római kormány belügyminisztereként érkezik Magyarországra csütörtökön, de a jelenlegi legnagyobb olasz politikai erő, a Liga vezetőjével pártügyekről is egyeztetnek. A többi között Röszkére is ellátogatnak, hogy „megmutassuk neki, hogyan védjük mi a határt”. A nacionalizmus veszélyét firtató kérdésre Orbán Viktor úgy válaszolt, nem osztja a nacionalizmus negatív értékelését, és jelenleg a veszélyt Brüsszelben látja.

Egy „másfajta”, határait és kultúráját védő Európa építésének érdekében utazik Magyarországra az olasz kormányfőhelyettes csütörtökön. Matteo Salvini, akit Orbán Viktor miniszterelnök is fogad, egy európai parlamenti választási kampányeseményen beszélt erről Tivoliban szerdán. Matteo Salvini kitért Orbán Viktor egyik megjegyzésére, amely a La Stampa című olasz napilapban jelent meg. A magyar miniszterelnök azt mondta, hogy az Európai Néppártnak nem a baloldallal, hanem a Matteo Salvini vezette jobboldallal kell együttműködnie. „Ez a választóktól függ, attól, miként szavaznak az olaszok: ha a Ligát választják, akkor amit Olaszországban teszünk, azt cselekedjük Európában is, mindenkivel szövetkezve, kivéve a baloldalt” – mondta a politikus.

Dobrev Klára, a DK EP-listavezetője az ATV Egyenes Beszéd című műsorában elmondta, hogy döbbenettel olvasta Orbán Viktor La Stampának adott interjúját. Szerinte Orbán Viktor először vallotta be nyilvánosan, hogy nem akarja Magyarországot egy erős Európában látni. MTI, ATV.HU

Szijjártó Péter: Donald Trump munkalátogatásra hívta Orbán Viktort

Orbán Viktor miniszterelnök és Donald Trump amerikai elnök május 13-án találtkoznak Washingtonban.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta az Origónak, hogy Donald Trump amerikai elnök munkalátogatásra hívta meg Orbán Viktor miniszterelnököt Washingtonba.

Fotó: Orbán Viktor facebook oldala

A tegnap délután átadott hivatalos meghívó szerint a találkozóra május 13-án kora délután kerül majd sor. A programjavaslat értelmében a tárgyalás szűk körben zajlik majd.

A külügyminiszter arról is tájékoztatott, hogy a napirenden az energiabiztonság, a védelmi együttműködés, a kétoldalú kapcsolatok és a regionális biztonsági kérdések szerepelnek.

Forrás: origo.hu