Orbán Viktor mindenszentek alkalmából: Kell ott fenn egy ország

„Kell ott fenn egy ország” – írta a közösségi oldalán megjelent bejegyzésében Orbán Viktor miniszterelnök, aki mindenszentek napja alkalmából posztolt. A KDNP közleményt adott ki, amiben kijelentik: mindenszentek napja hittől, vallástól függetlenül megállásra, gondolkodásra késztet mindannyiunkat, hogy kapcsolatainknak, az előttünk álló feladatoknak, végső soron az élet nagy kérdéseinek kiemelt figyelmet szenteljünk. A párt úgy fogalmazott: amikor az előttünk járókra gondolunk, elsősorban elhunyt szeretteink jutnak eszünkbe, hiányuk még inkább tudatosítja bennünk legszűkebb közösségünk fontosságát, amelynek biztonságáért, jólétéért elsősorban mi vagyunk a felelősek. Ez azt jelenti, hogy a családok összetartásán múlik a következő generáció lelki és fizikai egészsége, így végső soron ezen nyugszik a nemzet megmaradása.

Forrás: magyarhirlap.hu