A nyugatiak úgy döntöttek, hogy egy posztnacionális és posztkeresztény világban akarnak élni, és azt akarják, hogy mi is így éljünk. Ezért ha a regionális együttműködésben olyan szellemiség jelenik meg, amely a nemzeti, keresztény kultúrák védelmét is magában foglalja, rögtön jönnek az ideológiai támadások − nyilatkozta Orbán Viktor a Glas Koncila horvát hetilapnak. A magyar miniszterelnök szerint ez egy „balliberális támadás”, amely Brüsszelből indul ki, és kapcsolatban van az amerikai liberális politikai és gazdasági erőkkel.
Az EU úgy szerveződik, hogy tagállamokból áll, melyek formálisan mind egyenlők, de Franciaország és Németország tengelyt alkot, és elsősorban a saját akaratát érvényesíti. Ez időnként egybeesik, máskor ütközik Közép-Európa érdekeivel. Közép-Európának erősödnie kell, hogy érvényesíthessük az érdekeinket
− fogalmazott Orbán Viktor, aki szerint az itt lakók a nemzetállamokat szeretnék megtartani, mert „a demokrácia csak nemzeti keretek között valósulhat meg, Nyugat-Európa pedig inkább brüsszeli székhelyű birodalmat akar”.
Orbán Viktor elmondta, hogy a következő évtizedet a járványok és a migráció határozza meg, és ennek súlyos hatása van az európai kereszténydemokráciára. Kitért a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszussal kapcsolatos kérdésekre is. Szerinte „még a Szentatya sem védett az álhírek ellen”. Hangsúlyozta: a Szentatya egyszerre állam- és egyházfő. A kongresszus nem magyar esemény, hanem egy Magyarországon megrendezendő nemzetközi rendezvény, amelyre a pápa is ellátogat.
Ez bizonyos protokolláris kérdéseket hagyott nyitva, így megnyitott egy rést. Az egyház- és keresztényellenes körök elkezdtek ebbe a résbe lőni. Mi erőteljesen ellenezzük a migrációt, a katolikus egyháznak pedig megvan a maga álláspontja, és ebből nagyon könnyű létrehozni egy történetet, amely szerint a Szentatya és a magyar kormányfő nem értik egymást, nem egyezik az álláspontjuk, és végül találkozni sem akarnak
− vélekedett Orbán Viktor, aki szerint Magyarország még mindig szekuláris állam, amely utakat keres Isten felé. Mint mondta: legalább annyi keresztény média van az országban, mint keresztényellenes, a civil szervezeteink legalább annyira erősek, mint az övéik, talán még erősebbek is, a politikai pozíciókat mi tartjuk, mivel keresztény kormányunk van.
Ha a multikulturális kordivattal úszol, mindent elvesztesz, ami fontos az életben. Magyarország nagy árat fizet azért, mert nem hajlandó aláírni az isztambuli egyezményt és visszautasítja a hidegháborús politika bármilyen támogatását
−fogalmazott Orbán Viktor. Hozzátette:
Magyarország nem rúg bele a nyugatiakkal együtt az orosz elnökbe, hanem megadja neki az őt megillető tiszteletet, mert védi a keresztény családmodellt, mert itt nincs tere az LMBT-őrületnek.