Orbán Viktor: Ha az ország elhibázza a döntést április 8-án, akkor megáll a gazdasági fejlődés

Fotó: Árvai Károly/kormany.hu

Ha Magyarország elhibázza a döntést az április 8-ai választáson, és a nyugat-európai irányba kanyarodik a bevándorláspolitika, akkor a magyar gazdaság fejlődése megáll – mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szirmabesenyőn, a PVC műanyag termékek előállításával és forgalmazásával foglalkozó Ongropack Kft. telephely-beruházási projektjének avatóünnepségén.

A kormányfő szavai szerint ha azok kerülnek kormányra, akik Magyarországot bevándorlóországgá alakítanák, akkor az összes meglévő gazdasági erőforrás a bevándorlóország felépítésére megy majd.

“Akkor nem lesznek milliárdok, sőt százmilliók sem, sőt tízmilliók sem, amit magyar vállalkozások rendelkezésére tudnánk bocsátani, hogy abból magyarok ezreinek és tízezreinek munkahelyeket tudjanak teremteni” – hangsúlyozta Orbán Viktor.

A miniszterelnök értékelése szerint Magyarország újraiparosítása jó ütemben halad, olyan tempóban, amelyet nyolc éve kevesen hittek volna, ráadásul ma már nem csak a külföldi multinacionális cégek beruházásairól szólnak a hírek, egyre több ugyanis a nemzetközi versenyben is helyt álló magyar vállalat.

A magyar vállalkozások soha nem voltak olyan erősek, mint most – jelentette ki, majd a következő néhány év iparfejlesztési programját vázolva úgy fogalmazott: a cél a magyar cégek mielőbbi “súlycsoportváltása”, vagyis hogy amelyek eddig “pehelysúlyúak voltak, lépjenek fel a középsúlyba”, “a középsúlyúak pedig jussanak fel a nehézsúlyúak közé”. Orbán Viktor szerint erre minden esély meg is van, mert a rendszerváltás utáni időszak legjelentősebb gazdaságfejlesztési programját indították el.

“A mi szívünkhöz azok a beruházások állnak a legközelebb, amelyeket magyar emberek valósítanak meg” – mondta, hozzáfűzve, hogy a mostani szirmabesenyői beruházás a magyar vállalkozások önbecsülését is fejleszti.

Az Ongropack Kft. projektjét méltatva Orbán Viktor úgy fogalmazott, mindig is így képzelte el Magyarország jövőjét, hogy ilyen üzemekből áll majd: magyarok tervezték, építették, működtetik, magyarok dolgoznak benne, és magyar családi tulajdonban van. Ebből kellene még néhány ezer – tette hozzá.

A miniszterelnök kiemelte azt is, hogy Észak-Borsod az ország leggyorsabban felzárkózó térsége, és meggyőződése, hogy Északkelet-Magyarország pedig az egyik leggyorsabban fejlődő térség lesz a következő években. “Ha így folytatják, akkor pár éven belül olyan iparközpontokkal fognak versenyezni, mint Győr vagy Kecskemét” – mondta, kormányzati támogatást ígérve ehhez. Hangsúlyozta, gazdasági-stratégiai cél, és egész Magyarországnak érdeke, hogy ez a térség az egyik legfontosabb gazdasági központtá erősödjön vissza.

A kormányfő szavait azzal zárta, nem szeretné, ha a borsodi régió és az egész ország visszacsúszna oda, ahonnan a rendszerváltáskor elindult.

(MTI, kormany.hu)