Orbán Viktor azonnali kérdésekre válaszolt hétfőn a Parlamentben

Fotó hirado.hu

A miniszterelnökhöz intézett azonnali kérdésében Jakab Péter hétfőn a Parlamentben arról beszélt, hogy a kormányfőnek „Soros-fóbiája” van. Ne „Sorosról konzultálgasson, hanem kormányozzon végre” – mondta az ellenzéki politikus, aki szerint Orbán Viktor „a liberális internacionálé alelnökéből keleti diktátorok Nyugat-ellenes barátja” lett, „egyik szélsőségből a másikba”. A miniszterelnöki reagálás előtt Kövér László házelnök figyelmeztette a Jobbik elnökét, hogy vannak határok, amelyeket nem enged átlépni, ezért fontolja meg a szavait, ellenkező esetben elveszi tőle a szót. Orbán Viktor válaszában először azt kérdezte a Jobbik frakcióvezetőjétől: „van még odaát valaki?” A felszólalást úgy értékelte: „a Jobbik vezetője esküt tett Soros Györgynek”. Azt is mondta, hogy Jakab Péter kiabál, gyalázkodik, rendszeresen valótlant állít és mindezt rendkívül faragatlan beszédmódban teszi. Erre Jakab Péter úgy reagált: „milyen sértődősek ma a tolvajok”, mire a házelnök elvette tőle a szót.

Varju László (DK) Orbán Viktorhoz intézett kérdésében arról beszélt, a Miniszterelnökség egyik vezetője levélben tájékoztatta Kordás Lászlót, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnökét, hogy forrást vontak el tőlük. Varju szerint az indoklás az volt, hogy Kordás a kormány ellen fellépő politikusok oldalára állt a „rabszolgatörvény” idején. Válaszában a miniszterelnök azt mondta: ha a szakszervezetek pénzt kérnek a költségvetésből, a kormány ezt örömmel megvizsgálja.

Bősz Anett DK-s képviselő az iskolaőrség tervezett bevezetését bírálta. Orbán Viktor úgy reagált: a felzárkózás a nehéz helyzetből induló gyermekek számára származástól függetlenül két lehetőségből áll: először tanulni, és utána dolgozni kell. „Az lehetetlen dolog, hogy egy szülő – mindegy, hogy cigány vagy nem cigány – bemenjen az iskolába és megfenyegesse a tanárt. Akkor ott iskolarendőr lesz, és rendet fogunk tartani, mert a tanulás meg a munka is a rendezettségnél kezdődik” – fogalmazott.

Szakács László (MSZP) azt kérdezte, hogyan bírálták el a Kisfaludy-program résztvevőit, mert a program keretében Mészáros Lőrinchez köthető cégek rengeteg pénzt kaptak, majd 850 embert elbocsátottak, ennek ellenére a kormány megjutalmazta őket. Orbán Viktor közölte, a Kisfaludyprogramnál turisztikai fejlesztésről van szó, nem a koronavírus okozta válságkezelő programról. A miniszterelnök hozzátette, hogy gazdaságfejlesztést végeznek, ahol „az önök emberei, a vörösbárók is kapnak pénzt, ha értelmes és jó programokkal pályáznak”.

Szabó Tímea (Párbeszéd) arról beszélt, a járvány alatt csaknem félmillió ember vesztette el állását vagy csökkent a bére, de közben a kormány szórja a pénzt a „haveroknak”. Azt kérdezte, igénybe vette-e Mészáros Lőrinc szállodalánca a kormányzati bértámogatást, mielőtt elbocsátotta volna munkavállalóit. Orbán Viktor hangsúlyozta: a munkahelymegtartó támogatásoknál mindegy, ki kapja azt. Közölte: a járvány kitörése előtt 4,5 millió ember dolgozott, most 4 millió 370 ezer, vagyis 130 ezerrel kevesebben.

Keresztes László Lóránt (LMP) arról kérdezte a miniszterelnöktől, hogy mit terveznek a vasúti mellékvonalakkal, megjegyezve, hogy azok megszüntetése támadás a vidék ellen. Orbán Viktor válaszában kiemelte: a képviselőnek nem kell megvédenie a magyar vidéket, vidékbarát kormányzás van tíz éve. Hozzátette, hogy a járványügyi menetrend megszűntét követően a tapasztalatokról elemzések készülnek, és ezek alapján hoznak majd döntést.

A miniszterelnök közösségi oldalán videóösszeállítást közölt a hétfői azonnali kérdésekre adott válaszaiból. „A vadászszezonnak vége. Szeptemberben folytatjuk” – írta a kormányfő bejegyzésében.

ORIGO.HU, MAGYARNEMZET.HU