Az előttünk álló évtized a járványok és a tömeges migráció korszaka lesz. Fel kell készíteni a tagállamokat és a NATO-t is arra, hogy ezekre a kihívásokra választ tudjon adni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben, a NATO-tagországok egynapos csúcstalálkozójára érkezve. Hangsúlyozta: az, hogy a tanácskozás fordulóponttá válik-e, csak a csúcstalálkozó végén dől el, de a szövetségesek kísérletet tesznek erre egy új, 2030-ig szóló stratégiai terv elfogadása révén, melynek tartalmával Magyarország egyetért. A stratégia fő pontja a nemzeti ellenálló képességek megerősítése, e tekintetben Magyarország aktív, legyen szó a világjárvány elleni küzdelemről vagy a migrációval szembeni fellépésről. Azzal a vállalással kapcsolatban, amely szerint a tagállamok a védelmi kiadásokra fordított összegen belül 20 százalékot fejlesztésre fordítanak, Orbán Viktor kiemelte: Magyarország ezt már most eléri. Magyarország az egyik vállalását már most teljesítette, a másikat 2023-2024-re teljesíteni fogja, ezzel az élbolyban lesz. Szerinte mindig szükség lesz bevethető katonai erőre a magyar családoknak, a magyar nemzetnek, és „ennek az építése jó ütemben halad. Húsz-harminc évig ezt elhanyagoltuk, de most úgy érzem, e tekintetben is visszatesszük Magyarországot a térképre”.
Forrás: MTI