Orbán Viktor: Az egész kontinenst háborús infláció sújtja

Fotó forrása: Orbán Viktor Facebook oldala

Az egész kontinenst háborús infláció sújtja – jelentette ki Orbán Viktor a DK-s Kálmán Olga kérdésére válaszolva, részletezve, hogy melyik államban mekkora a pénzromlás.

„A kérdés az, hogy mit lehet tenni. Engem eddig azért kritizáltak, amit tettünk. Bevezettük például az ársapkákat. Ha áfát csökkentünk, nem az ár megy lejjebb, hanem a kereskedők keresnek többet. Ezért az ársapka és a kamatkorlátozás a megfelelő megoldás, enélkül a csaádok reménytelen helyzetbe kerülnének” – jelentette ki Orbán.

Megvédjük a munkahelyeket, nyugdíjakat, a családokat és a rezsicsökkentést, hangsúlyozta a kormányfő, aki kitért a hétvégi időközi választásokra is, ahol a Fidesz elsöprő győzelmet aratott.

„Nem káosz van, hanem világos áttekinthető rendszer”

Önöket rendre elfenekelik az emberek, önt személyesen többször is – válaszolta a nyugdíjkorhatár emelésére vonatkozó kérdésre a jobbikos Jakab Péternek a miniszterelnök. Önök nem szavazták meg a Nők40-et, tehát ne beszéljen a nyugdíjkorhatár emeléséről, tette hozzá Orbán, aki arról is beszélt, hogy 2010 óta a minimálbér a háromszorosára, az átlagbér a kétszeresére emelkedett.

Orbán megismételte: az előző években a kormány kimentette a családokat a devizahiteles csapdából, a kormánynak az infláció és az áremelkedés elleni küzdelemben nincs szégyellnivalója. „Nem káosz van, hanem világos áttekinthető rendszer, amely fenntartható” – emelte ki a kormányfő, aki reményét fejezte ki, hogy hamarosan a háború is véget ér. „Az Önök szövetségesei kergették a devizacsapdába az embereket”, mondta a kormányfő, megismételve: az áfacsökkentés nem csökkenti az árakat, az árszabályozás az egyetlen eszköz a családok védelmére, semmilyen más eszköz nem működik. „Senki nem örül az ársapkának, az extraprofitadónak sem örülnek. Az infláció miatt keletkezett jövedelmeket el kell vonni” – tette hozzá Orbán Viktor.

Fekete-Győr alaposan megszégyenült

A kormányfőt a 404 eurós árfolyamról és a „2030-os olimpia” megszervezéséről kérdezte Fekete-Győt András, a Momentum frakcióvezetője. Orbán Viktor válaszában leszögezte: a kormány nincs felhatalmazva, hogy a MOB helyett nyilatkozzon, majd helyretette a kérdezőt, hogy legfeljebb a 2036-os olimpiáról lehetne beszélni, amire hajlandó is lesz akkor, amikor ez aktuális lesz, ha Fekete-Győr akkor még „itt lesz”. Majd emlékeztette a Momentum képviselőjét, hogy korábban ígéretet tettek, soha nem lépnek koalícióra a baloldallal. „Ehhez képest most önök Gyurcsáby ifjúsági tagozata, így nehéz lesz önöket komolyan venni” – tette hozzá.

A pedagógusok a következő három évben évente legalább 10 százalékos emelést kapnak

Az MSZP-s Harangozó Gábornak adott válaszában Orbán Viktor arról beszélt: pedagógusok a következő 3 évben biztosan kapnak évente legalább 10 százalékos emelést. Ha a gazdaság teljesítménye lehetővé teszi, akkor ennél magasabb lehet a béremelés – mondta. Az ápolónők esetében a korábbi időszakban 72 százalékos emelés volt.

Soha akkora béremelés nem történt az orvosok esetében, mint a korábbi években, z ápolóknak is jobb lett volna magasabb emelést adni, mindent meg fogunk tenni, hogy a nővérek bére is növekedhessék – tette hozzá és megemlítette, hogy a rendvédelmi dolgozók is hathavi fegyverpénzt kaptak az év elején. „Minden területen béremelésre készülünk, attól függően, hogy ebben a háborús időszakban hogyan teljesít a magyar gazdaság” – szögezte le a kormányfő.

Orbán Viktor megkérdezte Harangozótól, hogy mindent elhisz a szocialistáknak, hogy annak idején, kormányon miért vettek el egyhavi pénzt a rendőröktől, a pedagógusoktól és miért zártak be iskolákat.

Orbán reméli, hogy a Mi Hazánk nem jár úgy, mint elődpártja

Toroczkai László (Mi Hazánk) arról beszélt, örülnek, ha a megyéket újra vármegyéknet hívják, a kormánymegbízottakat pedig főispánnak. Ugyanakkor azt javasolta, hogy a történeti magyar alkotmányról is beszéljenek, és ne pártprivilégiumént kezeljék azt. Szintén üdvözölte, hogy megfogadta a kormány a javaslatukat a különadókról. Ugyanakkor a koronavírus-járvány fő haszonélvezői nem a légitársaságok voltak, hanem a kaszinók és a digitális multik. Felvetette a digitális adó bevezetését, Ausztriában ez öt százalék, ők 15 százalékot javasolnak – jelezte.  

Orbán Viktor miniszterelnök választában úgy fogalmazott: a Mi Hazánk ellenzékben van, amit a Fidesz tiszteletben tart. Egy esetben nem tudják ezt majd megtenni, ha úgy végzik, mint elődpártjuk és beszaladnak Gyurcsány Ferenc hóna alá, „szabaddemokratikus levegőt szippantani”.

Jelezte, a történeti alkotmányról külön beszél az alkotmány. Az alkotmányértelmezési módszerek között kiemelt helyen szerepel a történeti alkotmány.
Extraprofitadót azokra területekre tudnak kivetni, amelyekre jogilag lehetséges, a koncesszióval szabályozott területek nem ilyenek – mondta.

A digitális társaságok nemzeti hatáskörben történő adóztatásáról kiemelte: örül, ha tudnak együttműködni, ugyanis nagyon lassan halad az Európai Unió. Előkerül majd minden EU-csúcson, keresik a megoldást, de olyan nagy országok, mint Franciaország sem tudták még megoldani. A nemzetközi digitális cégek kihúzzák magukat az adószabályok alól – közölte, hangsúlyozva: egyedül nem mennek semmire, az unió államainak együtt kell fellépni.

Toroczkai László újabb példaként a migrációról azt mondta, jó lenne, ha a rendőrök nem azt az utasítást kapnák, hogy taxiztassák a migránsokat és sokszor az embercsempészeket vissza a szerb oldalra, hanem „minimum Ruandáig kellene őket deportálni”. Ha a brit kormánynak van ehhez bátorsága, akkor legyen a magyar kormánynak is – mondta.

Felvetette, hogy 18,5 milliárd forintból milyen oltógyárat szeretne a kormány, szerintük az oltáskampány megbukott.

Orbán Viktor viszonválaszában azt mondta, a vírus ügyében nem értenek egyet, ebben nincs semmi meglepő, hiszen a Mi Hazánk oltásellenesek volt, és maradt is. A kormány viszont azt gondolta, a vírus ellen az egyetlen hatékony védekezés amellyel életet lehet menteni, az az oltás.

A Debrecenben épülő vakcinagyár a mostani vírus elleni vakcinák gyártására is alkalmas lesz, de az ambíció ennél nagyobb, másfajta vakcinákat is tudnak majd itt gyártani, és szeretnék, ha minden, kötelezően előírt oltást vakcináját képesek lennének Magyarországon legyártani.

A migrációról szólva rámutatott: nem tartható tovább, hogy háború van tőlünk keletre, s eközben a katonák gyakorlatozás helyett a határon teljesítenek szolgálatot és a rendőrök sem bírják sokáig, mert a családjaik mellől kell őket levezényelni és nem csak a pénzük kevés, a terhelés is nagy. 

Azt a feladatot adta ki a belügyminiszternek, hogy szeptemberre a rendőrség keretein belül működő, de nem rendőrökből és katonákból álló új testület álljon fel, ami kizárólag a határvédelemmel foglalkozik – mondta a kormányfő. 

 Nem volt és nem is lesz megszorítási csomag

A párbeszédesTordai Bencét a kormányfő emlékeztette: április 3-án volt egy választás, és azokat a hazugságokat, amiket azonnali kérdésében Tordai elmondott, a baloldal a kampányban is elmondta. „Az emberek elmondták, mit gondolnak erről, azt, amit az ellenzéki pártok kaptak. Aztán ezt tovább folytatták, és az emberek most vasárnap azt mondták, kétharmad megint a Fidesznek, a maradék meg az önöké” – fogalmazott.

Kiemelte: nem hiszi, hogy a komoly, értelmes, tényszerű vita helyett ezt a stílust érdemes folytatni. Jelezte: a következő négy évben is azt fogják folytatni, hogy amilyen az adjonisten, olyan lesz a fogadjisten, „az fog történni önnel, amit nekünk szán”.

Megszorítási csomag nem volt, és nem lesz, és meg fogjuk védeni a családokat, a rezsicsökkentést és a biztonságot – tette hozzá a kormányfő. 

Megszorítás a Párbeszéd által támogatott Gyurcsány-kormányban volt, és az MSZP-s kormányok idején. Négy dolgot tűztek ki, amit mindenképp megvédenek: megszorítás helyett megvédik azokat az eredményeket, amiket korábban elértek. A nyugdíjat, a teljes foglalkoztatást, a rezsicsökkentést és a családvédelmi támogatásokat – sorolta. Ha Magyarországon körülnéz, akkor azt láthatja, az emberek annak örülnek, hogy ebben az évben több mint 16 százalékos béremelésük lesz – mondta.

Tordai Bence szerint az, hogy mennyire elégedettek a béremeléssel, a nyugdíjak emelésével, még nem tükröződik az előző napi szavazatokban, de „szépen össze fog érni a két történet”. Ami megszorítás, az megszorítás marad, hiába nevezik kiigazításnak – közölte.     

Orbán Viktor megismételte: akármit is mond az ellenzék, a háborús infláció ellenére megvédik a munkahelyeket, a rezsicsökkentést és a családtámogatásokat, az emberek számíthatnak rá, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a baloldal kormányzása ne térjen vissza.

Az LMP-s Ungár Péternek a miniszterelnök azt mondta, nem fognak elfelejtkezni a szociális dolgozókról a béremelések tekintetében. Köszönetet mondott a szociális dolgozóknak, és megállapította, hogy minden túlmunkáért kifizették a járandóságokat.  

Forrás: Magyar Hírlap

https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20220627-orban