Orbán Viktor: Arra kérem a magyar embereket, menjenek el szavazni

lokal.hu

Arra kéri a magyar embereket Orbán Viktor, hogyha szeretik a hazájukat, ha ki akarnak állni a hazájuk érdeke mellett, vegyenek részt a május 26-i európai parlamenti (EP-) választáson. „Mutassuk meg Brüsszelnek, álljunk ki Magyarország mellett” – hangoztatta a kormányfő a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában. „Meg kell mutatni a
brüsszelieknek, hogy Magyarországon az történik, amit a magyar emberek akarnak, és nem Brüsszelben fogják mindenfajta, éppen balra húzó és tolódó pártok, meg Soros György-féle ’civil szervezetek’ irodáiban eldönteni, mi történik Magyarországon és Európában” – emelte ki a politikus. Arra a felvetésre, hogy Angela Merkel német
kancellár szerint nem lehet, hogy egyes tagállamok nem fogadnak be migránsokat, a miniszterelnök úgy reagált: a bevándorláspárti országok és azok vezetői nem adták fel azt az elképzelésüket, hogy Közép-Európát is átalakítják.
Annak kapcsán, hogy elvesztette felsőházi többségét a kormánykoalíció a hollandiai tartományi választásokon, Orbán Viktor azt mondta: az európai szocialisták csúcsjelöltjének, a „Timmermans nevű, buborékban élő embernek” a pártja „akkorát bukott, mint az ólajtó”, elveszítette az emberek bizalmát. A kormányfő arról is szólt: ha az EU folytatja azt, hogy „politikai elfekvőnek használja” a fontos uniós döntési pozíciókat, és a saját hazájában megbukott embereket küldenek Brüsszelbe, azzal nem növelik az emberek bizalmát az EU iránt, hanem radikálisan csökkentik.
Mindezeken felül arra is kitért: „kicsit dühösek ránk Brüsszelben” az uniós migrációs tervekről szóló kormányzati tájékoztató kampány miatt, mert „lelepleztük, mire készül Brüsszel”. A feladat most az, hogy folyamatosan tájékoztassák az embereket, mire készül Brüsszel, „nem szabad meghátrálni, megijedni” – tette hozzá a politikus. MTI

Arra kérem a kisgazda társadalmat és mindazokat, akik hosszú évek óta támogatnak minket, vegyenek részt a szavazás szervezésében, szánjunk időt az emberek meggyőzésére, érdemes és szükséges elmenni választani. –

Turi-Kovács Béla