Orbán Viktor: A választás tétje a béke és a biztonság

Fotó ripost.hu

Az ukrajnai háború miatt a béke és a biztonság kérdése is bekerült a választás tétjei közé – mondta Orbán Viktor miniszterelnök. Kiemelte: csak a Fidesz tudja garantálni Magyarországon a békét és a magyar emberek biztonságát.

A lengyel békemisszióval kapcsolatos felvetésre úgy fogalmazott: a gond ezzel az, hogy nincs béke, békemissziót pedig csak akkor lehet küldeni, ha éppen tűzszünet van. Jelenleg legfeljebb béketeremtő haderő küldhető, ami azonban már részvételt jelent a harcokban.

A légtérzárról a miniszterelnök azt mondta, hogy az egy szép kifejezés, de valójában légi háborút jelent, tehát aki légtérzárat akar az valójában azt mondja, hogy vegyünk részt egy légi háborúban.

Az EU-csúcsról szólva a kormányfő felidézte, hogy az unió szankciós listákat fogadott el, de ezeket csak akkor lehet elfogadni, ha minden tagország elfogadja. Ha egy tagország is tiltakozik a javaslat ellen, azt elvetik. Ilyen javaslat volt a gázszállítás megszüntetése Oroszország irányából. Ezzel Németország is egyetért.

A miniszterelnök emlékeztetett: a magyar olajszállítások 65, a gázszállítás 85 százaléka érkezik Oroszországból.

„Tehát számunkra nem az a kérdés, hogy kicsit többet fizetünk-e a gázért, vagy az olajért, hanem, hogy jön-e vagy sem. Az a kérdés, hogy megáll-e a gazdaság, vagy sem. Ha teljesítenénk, az ukránok kérését az azt jelentené, hogy magyar gyárakat kell bezárni és megnőne a munkanélküliség”

– fogalmazott Orbán Viktor.

Beszámolt arról is, hogy ha Magyarország lemondana az Oroszországból érkező olajról és gázról, akkor a gazdaság teljesen leállna. Az Európai Unióban több tagállam sem ért egyet az olaj- és gázvásárlási szankciókkal. Ausztria és Németország Magyarországhoz hasonló helyzetben van, így álláspontja is megegyezik a magyarokéval – ismertette.

Mi megteszünk minden tőlünk telhetőt Ukrajnáért, hiszen például befogadunk 500 ezer menekültet, de azt nem kérhetik, hogy úgy segítsük őket, hogy közben tegyük tönkre magunkat – tette hozzá.

Orbán Viktor arról is beszámolt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a tárgyalások során nemcsak a magyar kormányfőt szólította meg személyesen, hanem mindenkit megtámadott, akiről úgy gondolta, hogy nem elég elkötelezett az urán ügy mellett.

Éles beszéde nem rendkívüli, érhető, amit mond. Az ukrán érdek az, hogy minél több országot bevonjon a háborúba – ismertette.

Ezért a legfontosabb, hogy világossá tegyük, mi nem akarunk részt venni a háborúban” – hangsúlyozta, hozzátéve: a mi erkölcsi felelősségünk nem Ukrajnáért áll fenn, hanem a saját népünkért.

Orbán Viktor erkölcsileg helyesnek nevezte a magyar álláspontot. A kormányfő hangsúlyozta: Magyarország minden segítséget megad az ukránoknak, amit lehet, de semmilyen igényt nem elégít ki, ami tönkre tenné a nemzet közösségét.

Hozzátette: e kérdésben a kormánynak nem az ukrán elnökkel van vitája, hanem a magyar baloldallal arról, kinek a szempontját kell érvényesíteni a kérdésben. A kormányfő leszögezte: mi 1100 éve a magyarok oldalán állunk.

Bírálta azt a Gyurcsány Ferenc DK-elnöktől hallott alternatívát, miszerint vagy erkölcsileg pocskondiázzuk magunkat, vagy feláldozzuk az érdekeinket az ukrán érdek oldalán. A miniszterelnök kijelentette: a magyar politika nem ukrán- vagy oroszbarát, hanem magyarbarát, nemzeti alapon álló politika.

A miniszterelnök hozzátette: a nagyhatalmak abban érdekeltek, hogy ne nemzeti, hanem inkább birodalmi vagy nemzetek fölötti alapon álljanak a velük együttműködő országok, föladva a saját érdekeiket.

Láttunk már ilyet, tudjuk, hogy kell képviselni a magyar érdekeket” – fogalmazott Orbán Viktor.

A kormányfő Deák Ferencet idézve beszélt arról, hogy jelenleg az európai mellény újragombolásának időszakában vagyunk. A háború, az európai biztonsági helyzeten túl, megváltoztatta az európai gazdasági helyzetet is.

Kifejtette, most mindent újra kell számolni. Ezért a héten megtartott Európai Uniós csúcson a háború mellett a másik nagy és fontos ügy az energia kérdése volt, ami ugyan összefügg a háborúval, de már a háború előtt az egekben járt az energia ára Európában. Ezért kérdés, hogy jó energiapolitikát folytatnak-e ma a brüsszeli bürokraták.

Hozzátette: a tagállamok megközelítései egészen különbözőek, így a találkozón teljesen különböző javaslatok kerültek az asztalra.

Hangsúlyozta: ettől a magyar javaslattól most még epét hánynak Brüsszelben, ezért egyelőre ezt csak nagyon szerényen, óvatosan, szőrmentén tudja felvetni. De meggyőződése, hogy egy-két hónap múlva nem lesz más választása a brüsszeli bürokratáknak, mint belátják, hogy abba kell hagyni a mesterséges áremelés politikáját.

Közölte:

az energia ára már korábban elkezdett növekedni, a háború csak rátett még egy lapáttal, de valójában az energia ára azért nő Európában, mert az EU emeli az árakat. Az Európai Bizottság ugyanis azt mondja, hogy úgy kell megvédeni a klímát, hogy rá kell szorítani az embereket arra, hogy minél kevesebb energiát fogyasszanak,

és ezért előre bejelentett módon, minden évben központilag emelik az energia árát.

Arra is kitért: az emelkedő infláció okai között is legalább 50 százalékos súllyal az energiaár-emelés található. Tehát ha a brüsszeli bürokraták nem emelnék az energia árát mesterségesen, azzal egy eszközt találnánk arra, hogy az áremelkedések ütemét fékezni tudjuk – tette hozzá.

Az ukrán-orosz háború miatti lehetséges élelmiszerhiány kérdéséről szólva felhívta a figyelmet arra: ebben az ügyben valóban megkongatták a vészharangot a francia elnök vezetésével, és szokatlanul éles és durva hangon beszéltek arról, hogy élelmiszerhiány léphet fel a világ több pontján, még Európában is.

Hozzátette: Ukrajna és Oroszország nagy gabonaexportőrök, a világ gabonakereskedelmének tekintélyes részét adják, és leginkább olyan helyekre szállítanak – így az afrikai térségbe – ahol nem terem meg a gabona, vagy nem terem elég. Rámutatott: a gabona hiánya nemcsak országokat, hanem egész nagy térségeket, sőt kontinenseket is képes destabilizálni, és miután az orosz-ukrán háború miatt azok a készletek kieshetnek, ezért baj lehet olyan helyeken, ahonnan egyébként milliószám szoktak érkezni migránsok Európába. Emlékeztetett: az arab tavasz volt a nagy migrációs hullám egyik elindítója, és annak az oka a gabonahiány volt.

Kiemelte: Magyarország a mostani technológiai színvonalán 17 millió ember élelmiszerrel történő ellátására képes, de ha jobban csinálnánk a dolgunkat, akkor ez akár 20 milliót is elérheti.

Elmondta, ha az árak elszaladnak, akkor hirtelen megjelennek majd olyan vevők, akik olyan magas árakat ajánlhatnak a magyar termékekért, hogy egész egyszerűen kiszippantják az élelmiszerkészletet Magyarországról.

Szerinte ezért kellett bevezetni azt a vitatott döntést – ami az EU-nak nem is tetszik – amely kimondja, hogy ha gabonát visznek ki Magyarországról, azt előzetesen be kell jelenteni, és hogyha az ország ellátásbiztonsága megköveteli, akkor a magyar államnak elővásárlási joga van. „Tehát nem veszünk el senkitől semmit, nem vagyunk kommunisták, de megvédjük a nemzeti érdeket, és ha egy adott szerződésben szereplő gabonamennyiségre szüksége van Magyarországnak, akkor belépünk és azon az áron meg fogjuk vásárolni.” – fogalmazott.

Úgy értékelt: ez ellentétes vagy legalábbis kívülről súrolja a ma fennálló Európai Uniós szabályokat, de hisz abban, hogy előbb-utóbb megváltoztatják ezeket a szabályokat, mert minden országnak szüksége lesz arra, hogy a saját polgárainak az élelmiszerbiztonságát garantálja.

A közelgő választásról elmondta, hogy a tét az, hogy visszamegyünk a Gyurcsány korszakba, vagy előre megyünk.

Hozzátette: egy nemzetközi dimenzióval gazdagabb lett a választási kampány, ugyanakkor izgalmasabb is.

Értékelése szerint van, aki ezt rosszul éli meg, mások úgy gondolják, hogy ez a helyzet lehetőséget ad arra, hogy végre komolyan, őszintén és mélyen beszéljünk nagyon fontos kérdésekről.

„Én az utóbbiak közé tartozom” – mondta, hozzátéve, nem csillapítani akarja a kampányt, hanem megpróbál bevonni, mozgósítani minél több embert, kezet fogni és őszintén beszélni velük ezekről a nehéz kérdésekről.

Mégiscsak eldöntjük majd jövő vasárnap Magyarország sorsát legalább négy évre” – jegyezte meg.

Orbán Viktor szerint az országgyűlési választásokkal egy időben tartandó gyermekvédelmi népszavazásnak európai következménye és jelentősége lesz. Magyarországnak világos, sajátos hangja van a nemzetközi térben.

Ebben az egész nyugati gender-őrületben Magyarország a nyugalom szigete, ahol továbbra is a hagyományos családi megközelítést alkalmazzuk, vagyis az anya nő, az apa férfi, a gyerekeinket hagyják békén”.

A mi üzenetünk egyértelmű, csak mi tudjuk biztosítani a békét és a nyugalmat ebben a háborús helyzetben – hangsúlyozta.

Forrás: hirado.hu, Kossuth Rádió