Orbán Viktor: A magaskultúra klasszikus értékeihez kell fordulnunk a bábeli zűrzavarban

Mi, magyarok kulturális expanzióban vagyunk, „válság ide vagy oda” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Zene Háza átadási ünnepségén, szombaton Budapesten.

A kormányfő kiemelte: nehéz időket él át Európa, járványok, népvándorlási hullámok követik egymást. „Az európai energiaválság itt van a nyakunkon, a brüsszeli ideológiai nyomásgyakorlás is nő, miközben kontinensünk” politikai, katonai, gazdasági és kulturális súlya is folyamatosan zsugorodik a világ többi részéhez mérve – fogalmazott.

Úgy vélte, máshol az ilyen intézmények a járvány miatt inkább bezárni, leépülni és visszahúzódni szoktak, miközben „nálunk itt áll teljes fényében” ez a lenyűgöző új intézmény. Ráadásul a Magyar Zene Háza nem magában árválkodik, hanem része egy hatalmas kulturális beruházásnak – tette hozzá A magyar kultúra napján tartott ünnepségen.

Orbán Viktor közölte: az elérhető legfrissebb adatok szerint a magyar kulturális kiadások arányaiban – igaz, holtversenyben – az első helyen állnak az Európai Unióban. 2010-ben ugyan a középmezőnyben voltunk, „de jött a nemzeti alkotmányos fordulat”, és sikerült visszakapaszkodni az élre – mondta. Hozzáfűzte: a magyarok önképének fontos része, hogy „mi kultúrnemzet vagyunk”.

Kifejtette: minden új épület kockázat, csak a kész épületre vetett első pillantás hoz megnyugvást, de közmegegyezésnek tűnik, hogy Fudzsimoto Szú kiváló munkát végzett.

Úgy látja, a japán tervező alkotta térben „mi, magyarok otthon érezzük magunkat”, talán mert a két nép, a japán és a magyar géniusz közötti távolság mégsem olyan nagy, mint a földrajz alapján tűnik. De az is lehetséges magyarázat – vélekedett -, hogy ez az épület „nem akarja megerőszakolni a környezetét”, inkább organikusan illeszkedik, idomul, harmonizál, „és ez a magyar szemnek szép”, ez a megközelítés nemcsak a japán, hanem a legkiválóbb magyar építészeti hagyományoknak is sajátja.

A miniszterelnök elmondta: nem szabad elfelejteni, hogy „miként viselkedtek politikai ellenfeleink a Városliget megújításának ügyében”, és nem véletlen, hogy „a főpolgármester úrnak éppen máshol akadt ma dolga”. Látva ezt a gyönyörű épületet, a tömött sorokat, a számos nemzetközi elismerést, „a Napnál is világosabb, nekünk volt igazunk” – hangsúlyozta.

Közölte: a baloldal védte, ami lepusztult, lelakott és méltatlan volt és ellenezte, ami szép, világszínvonalú és lélekemelő. „Nagy a kísértés, de talán mégsem illik, hogy a magyar kultúra napján politikai revánssal foglalkozzunk”, de „ne feledkezzünk el róla, csak halasszuk ezt el”, és inkább „áprilisban húzzuk el a nótájukat” – mondta.

Forrás: Magyar Hírlap