Orbán Viktor: A kormány nem csak a ZÁRVA táblát akarja elfordítani

Fotó MTI, Koszticsák Szilárd

A miniszterelnök napirend előtt felszólalásban számolt be az elmúlt két hónap gazdasági intézkedéseiről és az újraindítási programról.

Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalása A gazdaság újraindításáról címmel.

A védekezés irányítása a kormány feladata

„Azért kértem szót, hogy alkotmányos szokásaink szerint tájékoztassam az Országgyűlést a legutóbbi ülés óta eltelt két hónapról, különös tekintettel arra, hogy legutóbb a baloldal is felhatalmazást adott a válságkezeléshez, amikor 90 százalékban szavazta meg a mostani intézkedések alapját” – kezdte felszólalását Orbán Viktor miniszterelnök.

Nagy a kísértés, hogy ebben a helyzetben egyes képviselők járványügyi szakembernek képzeljék magukat. A védekezés megszervezése, irányítása azonban továbbra is a kormány feladata marad.

A járvány megfékezéséhez szükség volt a kijárási tilalomra, a színházak, mozik, edzőtermek bezárására, a rendezvények megtiltása. A válságkezelésről szólva hangsúlyozta: az következetes volt, hiszen november óta lényegében nem változtatott a kormány az intézkedésein, ezért maradtunk sikeresek.

Akik Nyugat-Európában karácsonykor újranyitottak, azokban az országokban hatalmas erővel tört fel újra a harmadik hullám – jelentette ki.

A magyar társadalomban folyamatosan zajlik a vita az újranyitásról. A kormány azonban nem egyszerűen csak a „Zárva táblát akarja elfordítani a bejáraton”, hanem újra akarja indítani az egész társadalmi életet, hogy erősebben kerüljön ki a járványból, mint amilyenben belementünk. Ennek legfontosabb eszközének a vakcinát nevezte Orbán Viktor.

Megpróbálunk minél előbb, minél több vakcinát szerezni, és nem „majd”, ahogy Brüsszel akarja, hanem most – jelentette ki. Ezért vásárolt Magyarország a nyugatiak mellé orosz és kínai vakcinát is.

Magyarország több embert tud beoltani

Magyarországon már öt hatékony és biztonságos vakcina rendelkezik használati engedéllyel, ami a gyors és biztonságos oltás kulcsa. Május végéig Magyarország 3,5 millió emberrel többet tud beoltani, mint egy hasonló méretű ország, amely csak a nyugati vakcinákra támaszkodhat.

Orbán Viktor reálisnak nevezte azt, hogy Magyarországon minden 60 év feletti rászoruló megkaphassa a védőoltást. Igaz az is, hogy aki időt nyer, az sok száz, sőt sok ezer életet nyer – ezért nem szabadna a vakcinázásból politikai kérdést csinálni – emelte ki.

A miniszterelnök szerint csak olyan intézkedéseket szabad meghozni, amelyeket a többség elfogad – hangsúlyozta.

A járványnak még nincs vége, az oltási program elindulásával azonban egy új szakaszba léptünk. Egyesek az oltások megkezdésével egy időben elképzelhetőnek tartják az újranyitást, míg mások aggódnak a nyugat-európai példák alapján a járvány elterjedése miatt.

Felhívta a figyelmet, hogy az oltásra továbbra is lehet jelentkezni, a vakcianinfo.gov.hu oldalon.

A munkakeresők száma a harmadik legalacsonyabb Európában

2020-ban a járvány nagyot ütött a magyar gazdaságon, amely ugyan nem rendítette meg, de jelentősen visszatolta a gazdaságot – jelentette ki Orbán Viktor.

A gazdaságvédelmi akcióterv keretein belül a kormány hitelmoratóriumot vezetett be, ami 50 ezer magyar vállalkozást érintett. Bértámogatással segítették a bajba jutott vállalkozásokat. Az éttermek, szórakoztatóipari egységeknél elengedték a szociális hozzájárulást, és felére csökkentették az iparűzési adót, amivel 250 ezer munkahelyet sikerült megvédeni, ami a 4,5 millió foglalkoztatottnak körülbelül öt százaléka. Más intézkedésekkel további 280 ezer munkahely megtartását segítette a kormány – sorolta a miniszterelnök.

Az olcsó hitelekkel közel 40 ezer vállalkozásnak segített a kormány. Mintegy 40 milliárd forintot fizettek ki 1700 vállalkozásnak, amely forrásokból a következő években új beruházások valósulnak meg – mondta.

Orbán Viktor szerint a gazdaságvédelmi intézkedések sikerét mutatja, hogy decemberben Magyarországon ugyanannyian dolgoztak, mint a járvány előtt. A foglalkoztatottak száma elérte a 4,5 milliót. A magyar munkanélküliségi adat a harmadik legalacsonyabb az egész Európai Unióban – mutatott rá.

Új gazdaságvédelmi intézkedések

A 2021-ben bevezetendő gazdaság-újraindítási akcióterv keretében is kitart a kormány a munka alapú gazdasági modell mellett – hangsúlyozta Orbán Viktor. Jelentősen, 5 százalékra csökkent a lakásépítés áfája; bevezetik a 25 éven alatti fiatalok szja-mentességét, négy lépésben visszavezeti a 13. havi nyugdíjat, továbbá 10 millió forintos, nulla százalékos hitelprogramot indítanak.

„Az akciótervet az EU-s források segítségével fogjuk finanszírozni, és ennek a legnagyobb nyertese a magyar felsőoktatás lesz – mondta Orbán Viktor.

Orbán Viktor beszéde zárásaként ismertette a következő hetek, hónapok legfontosabb feladatait. Elsőként említette, hogy végigviszik az oltási tervet. Második lépésként a kormány az emberek nemzeti konzultáció keretében kifejezendő véleményét figyelembe véve, fokozatosan végrehajtja a közélet megnyitását. Harmadik lépésként pedig újraindítják a gazdaságot, hogy Magyarország erősebben kerüljön ki a válságból, mint amilyen a pandémia előtt volt – jelentette ki a miniszterelnök.

Orbán Viktor mindebben a parlamenti képviselők támogatását kérte, pártállástól függetlenül.

Forrás: hirado.hu