Orbán Viktor a Fox News-nak: Joe Biden nyilatkozata személyes sértés a magyarokkal szemben

888.hu

A 2015-ös migránsválság idején az egyetlen észszerű döntést választotta Magyarország, amikor Nyugat-Európa országaival ellentétben, nemet mondott a bevándorlásra – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Fox News televízióban bemutatott interjújában.

A csatorna Budapesten tartózkodó műsorvezetőjének, Tucker Carlsonnak adott nyilatkozatában a magyar kormányfő úgy fogalmazott: ha valaki a magyar állam engedélye nélkül átlépi az ország határát, akkor meg kell védeni magunkat, és megálljt kell parancsolni. Arra a kérdésre, hogy Németország szempontjából mi lett a következménye a migránsok beengedésének, úgy válaszolt: „a diplomácia megköveteli, hogy az ember mérsékelt maradjon, de ez az ő döntésük volt. Vállalták a kockázatot és megkapták, amit érdemeltek.” A miniszterelnök kiemelte: ragaszkodik ahhoz, hogy a magyarok maguk dönthessenek a migráció ügyében. Azzal kapcsolatban, hogy Joe Biden amerikai elnök korábban az ABC News amerikai tévécsatornának adott egyik interjújában „totalitárius gazembernek” nevezte, Orbán Viktor úgy reagált: „ez személyes sértés a magyarokkal szemben, de mivel az Egyesült Államok elnökéről van szó, nagyon szerénynek és tisztelettudóknak kell lennünk.” Hozzátette: nem akarják lerombolni a kétoldalú kapcsolatokat az Egyesült Államok és Magyarország között, amelyek „alapvetően nagyon jók”. „A politikát leszámítva minden rendben van. Akkor van probléma, amikor a liberálisok vannak kormányon Washingtonban. Ezt kezelnünk kell, mert értéknek tekintjük a jó amerikai-magyar kapcsolatokat, még akkor is, ha az amerikaiak ezt ma nem úgy látják, mint korábban” – mondta.

„Megijedt Orbán, most először látja azt az erőt és kormányzóképességet az ellenzéki oldalon, ami kormányt fog tudni alakítani, és le fogja tudni bontani a NER rendszerét” – reagált az interjúban elhangzottakra Dobrev Klára. „Az amerikai elnök gengszternek nevezte Orbánt, aki szerint ez minden magyar számára sértő” – írta Jakab Péter Instagram-posztjában, majd úgy folytatta: „Nem, miniszterelnök úr, ez maximum önnek sértő. Nekünk csak ciki, hogy igaz.” Fekete-Győr András, a Momentum elnöke szerint az interjú segélykiáltás az amerikai szélsőjobbhoz, mert a miniszterelnök fél attól, hogy elveszítheti jövőre a választást. Karácsony Gergely a Facebook-oldalán úgy fogalmazott:
„Nem az sérti a magyarokat, ha az USA elnöke totalitárius gengszternek nevezi Orbánt. Az sérti a magyarokat, hogy Orbán totalitárius gengszter.”

MTI