Orbán Viktor: A baloldalé a felelősség azok egészségéért, akiket lebeszélnek az oltásról

Fotó hirado.hu

Az oltásokról és a járvány elleni védekezésről vitáztak a parlamentben. Baloldali képviselők ugyanazt mondják, amit egy éve: szerintük mindent másként kellene csinálni. A kormánypártok szerint viszont életveszélyes a baloldal oltásellenessége, mert minél több embert riasztanak el az oltástól, annál több áldozata lehet a járványnak. Orbán Viktor azt mondta: félmillió ember kapott már keleti vakcinát, ha nem lenne a kínai és az orosz oltóanyag, akkor közülük „több százan meghalhattak volna” – közölte az M1 Híradója.

Pár hete Gyurcsány pártja még a kínai vakcina betiltásáért indított petíciót, ma viszont már azt követelik, hogy legyen több – hívta fel a figyelmet a Fidesz frakcióvezetője a közösségi oldalán kedden. Kocsis Máté a DK néhány héttel ezelőtt indult aláírásgyűjtő ívéről posztolt fotót. Ezen Gyurcsány Ferenc pártja azt írta: a kínai vakcinát be kell tiltani.

A petíciójukat azóta szép csendben elsüllyesztették, de az oltásellenes kampányukat folytatják, csak sunyi módon, elbizonytalanítással” – fogalmazott Kocsis Máté, hozzátéve: „egy kis politikai haszonért vágóhídra is küldenék az embereket, majd rákennék a kormányra. Nincs új a nap alatt, akik rálövettek a saját népükre, azoknak ez meg sem kottyan.”

Az elmúlt hónapokban szinte nem volt olyan baloldali politikus, aki ne hangoztatta volna, hogy a keleti oltóanyagokban szerintük nem lehet bízni.

A leghangosabbnak a DK mutatkozott. Bizonytalan eredetű és bevizsgálatlan – egyebek mellett ezeket a jelzőket használták az orosz és a kínai oltóanyagokra, miközben a főváros Gyurcsány-párti polgármesterei azt ismételgették: megakadályoznák, hogy kerületeikben bárkinek beadják ezeket a vakcinákat.

A demokratikus koalíció polgármesterei ezért szeretnék megakadályozni, hogy az általuk vezetett kerületben bevizsgálatlan, bizonytalan eredetű vakcinával olthassanak. A DK egészségpolitikusa, Komáromi Zoltán az ATV élő adásában azzal sem értett egyet, hogy bármilyen oltás jobb a betegségnél.

A politikus ezután azt is elismerte, háziorvosként elbizonytalanítja betegeit a kínai vakcinával kapcsolatban, ami már a praxisában beoltottak számán is meglátszik. Gyurcsány Ferenc pártjának álláspontját kedden a DK-sok a parlamentben is hangoztatták. Vadai Ágnes mégis kikérte magának, hogy oltásellenesek lennének.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára Vadai Ágnes folyamatos bekiabálása közben reagált. Dömötör Csaba úgy fogalmazott: ha a DK tagadja, hogy oltásellenes, kérdés, hogy miért kampányoltak egyes vakcinák betiltásáért.

„Tisztelt képviselő asszony, ha én így kampányoltam volna az oltások ellen, én is feszült lennék. Szóval amikor önök kikérik maguknak, hogy oltásellenesek lennének, akkor egyet kérünk, ne nézzenek hülyének és ne nézzék hülyének a magyar embereket” – mondta Dömötör Csaba.

Orbán Viktor miniszterelnök arra szólította fel a baloldali politikusokat, hogy állítsák le az oltásellenes kampányt,

ezzel ugyanis veszélybe sodorják a magyar emberek életét.

„Emberek élete múlik azon, hogy fölveszik-e az oltást, vagy sem. Ha nem lett volna keleti vakcina, ma ötszázezer emberrel kevesebbet tudtunk volna beoltani. Önök hangulatot gerjesztettek, nem szégyen ennek a beismerése, hátráljanak ki, mondják el az embereknek, ahogy itt most erre van lehetőségük, hogy minden vakcina jobb, mint a tüdő elvesztése, minden vakcina jobb, mint belehalni a járványba” – szögezte le a miniszterelnök.

A kormányfő egyúttal arra kért mindenkit, hogy regisztráljon az oltásra, és a származási helytől függetlenül éljen a koronavírus elleni vakcinával.

Forrás: hirado.hu