Oltásellenes tömegtüntetés volt Brüsszelben, többeket letartóztattak

Fotó Kent Nishimura, Getty Images

A koronavírus elleni kötelező oltás és a járványvédelmi intézkedések miatt több ezren tüntettek vasárnap a belga fővárosban, Brüsszelben, ahol ismét erőszakba torkollott a megmozdulás.

Mintegy 3500 tiltakozó vonult az utcára, 55 embert őrizetbe vettek – közölte Ilse Van de Keere helyi rendőrségi szóvivő.

A szervezők 50 ezerre becsülték a résztvevők számát – jelentette a belga helyi hírügynökség.

A menet végig nyugodtan haladt, de egy kisebb csoport szándékosan kereste az összetűzést a rendőrökkel, tárgyakat dobált a levegőbe – mondta Ilse Van de Keere. A rendőrség vízágyúval és könnygázzal válaszolt, feloszlatva a tüntetést az uniós intézmények közelében található Parc Cinquantenaire-nél, Brüsszel egyik legnagyobb szabadidős területén – tette hozzá.

Egy demonstrálót kórházba szállítottak – mondta a szóvivő.

Az őrizetbe vettek közül csak hét embert tartóztattak le.

Brüsszelben már harmadik hete tiltakoznak felvonulásokon. Az előző megmozdulásokon is előfordultak összecsapások, és többtucatnyi embert vettek őrizetbe. A szervező, a Belgium Együtt a Szabadságért nevű csoport a hét elején elhatárolódott az erőszakos cselekményektől, és felszólította a résztvevőket, hogy maradjanak békések.

A tiltakozás a kötelező védőoltás ellen irányul, amelyet hamarosan bevezetnek az egészségügyi személyzetnek, de a lakosság számára nem tervezik.

Az ellen is tüntetnek sokan, hogy csak a védettséget igazoló dokumentumok felmutatásával lehet bejutni éttermekbe, bárokba és kulturális intézményekbe. Ezek a tanúsítványok oltást, közelmúltbeli gyógyulást vagy negatív teszteket igazolnak.

Forrás: infostart.hu, MTI