Újra kiáll a sütőipari termékek 5 százalékos áfa-kulcsának bevezetése mellett a Magyar Pékszövetség. A szervezet szerint az áfa-csökkentést az új Kormánynak napirendre kellene tűznie.
Az elmúlt napok sajtóhírei szerint Fazekas Sándor leköszönő földművelésügyi miniszter és Éder Tamás, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének (ÉFOSZ) elnöke is egyetértett abban, hogy az áfa mértékének a csökkenése emelte az azzal érintett termékek forgalmát, így a sertés- és csirkehúsét – áll a Magyar Pékszövetség közleményében. A lépés a gazdaságfehérítő hatással együtt a vártnál jóval kisebb bevételkiesést jelent az államnak. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke nevesítve is beszélt a lisztről és a pékáruról, amelyeknek helye lenne az 5 százalékos áfa-körben – rögzíti a közlemény. Septe József, a szövetség elnöke szerint az áfa csökkentése nemcsak élénkítené a sütőipari termékek forgalmát, de helyzetbe hozná a tisztességes magyar vállalkozásokat is. Az áfa-csökkentéssel szerzett tapasztalatok nem csak Magyarországon, de a szomszédos országokban is kedvezők. Romániában évekkel ezelőtt szintén radikálisan csökkentették a sütőipari termékek forgalmi adókulcsát, és ez – szögezi le a közlemény – minden érintett szerint hatékony volt. A pékek most abban bíznak, hogy a kormány komolyan fontolóra veszi a pékáru áfájának 5 százalékra mérséklését. (Forrás: agrarszektor.hu)
A Polgári Kisgazdák országgyűlési képviselői Dr. Turi-Kovács Béla vezetésével, név szerint: Dr. Czira Szabolcs, Kékkői Zoltán korábbi földművelésügyi államtitkár, Dr. Simon Miklós és Vincze László mintegy 16 esztendővel ezelőtt indították el azt a munkát, amelynek az eredménye mára már kezd beérni, azaz egyre több alapvető élelmiszer Áfa-terhe csökken 5 százalékra. A Polgári Kisgazdák ma is, – felelősséggel a magyar gazdaság egészéért -, keresik a további élelmiszerek vonatkozásában az Áfa-csökkentési lehetőségeket. Mivel a magyar államháztartás egyensúlyi állapota kifejezetten jó, nagy valószínűséggel a kenyér Áfa-tartalmának az 5 százalékosra történő mérséklése elől rövidesen el fognak hárulni a gazdasági, pénzügyi és államháztartási akadályok. A Polgári Kisgazdák szilárd meggyőződése, hogy a negyedik Orbán-kormány is ezen dolgozik. (KPE)