A magyar emberek számára 1849 óta nem szokványos nap október hatodika. Volt egy szép,
sokak számára mámorító forradalom, volt egy küzdelmes, több ország haderejével szemben
folytatott szabadságharc,majd következett a megtorlás, a gyász.
Ez a nap nem munkaszüneti nap,mégis nemhogy az országban, de a világ bármely táján élő
minden magyar ember számára olyan nap, melynek jelentőségét mindenki ismeri.
1849. október hatodikán Aradon szörnyű és igazságtalan vérengzésre került sor: a megtorló
osztrák hatalom kivégezte a magyar forradalom és szabadságharc tizenhárom hősét.
Ilyenkor szokás és illő a mártírok neveinek a megemlítése. Olvassuk el mi is együtt a hősök
neveit, és gondoljunk rájuk kegyelettel, tisztelettel:
Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knezić Károly, Lahner György, Lázár Vilmos,
Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török
Ignác, Vécsey Károly
De jogos-e, hogy kiragadjuk ezt a 13 nevet, hiszen a közbeszéd a kezdetektől említi a
tizennegyedik / gróf Batthyány Lajos ,miniszterelnököt, aki mindössze 42 éves volt /,
valamint tizenötödik, tizenhatodik mártírt is?! És ha az ő neveiket felsoroljuk, akkor jogos és
teljes a névsor? Nem!
A történészek adatai szerint 4628 személlyel szemben folytattak le eljárást, és közülük
majdnem 500 fő esetében született az elrettentő halálos ítélet./ Szerencsére sok ítéletet nem
tudtak végrehajtani, mert az elítélt elmenekült, sokan teljes életüket száműzetésben élték le. /
Az eltelt hosszú idő alatt számos közterületet neveztek el a hősökről, sokan kaptak köztéri
szobrot,az ismert sírokat gondozzák határon innen és túl is, és az emléknapon ezeket a
helyeket igen sokan felkeresik, főt hajtva tisztelt emlékük előtt.
Tegyük ezt mi is, ki-ki a lakóhelye szerint adott helyen, egy szál virággal, egy mécsessel.
Akinek pedig módja van rá, legalább egyszer életében menjen el Aradra, hajtson fejet a
Szabadság szobornál.
De ugyanakkor gondolnunk kell a névtelen hősökre is, mindazokra, akik a harcok során
áldozták életüket a magyar nép szabadságáért , ők is megérdemlik a kellő tiszteletet!
Még gimnáziumi tanulmányaim idejére esik egy emlékem október hatodikával kapcsolatban:
egyik áldott emlékű tanárnőm minden év október hatodikán úgy jött az iskolába, hogy a
mellére egy kis fekete gyászszalag volt kitűzve. Később volt, hogy mi is követtük az ő
példáját.
Ha van rá egy kis időnk, olvassunk utána az akkori eseményeknek, érdemes és tanulságos
megismerni az aradi vértanúk siralomházban írt búcsúleveleit is. Nagysándor Józseftől
engedtessék meg egyetlen gondolat:
De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az
életemben! Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz emberré, jó katonává tett.
A Polgári Kisgazdák szívükben őrzik a magyar forradalom és szabadságharc hőseinek
emlékét, ültessük el tiszteletüket utódainkban is, és legalább ezen az egy napon,
október hatodikán ne csupán Aradon, de szerte a világban hajtsunk főt előttük.
(Bakos Zoltán KPE)
