Odacsapott a koronavírus-járvány a tejtermelőknek is

Fotó: Shutterstock

Nehéz helyzetbe kerültek részben a járvány, részben néhány más tényező miatt – egyre nyílik az olló. A járványban a magyarok még jobban megkedvelték az UHT tejeket és a trappista sajtokat.

A költségek jelentős emelkedése nehéz helyzetbe hozza a tejtermelőket: a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács adatai szerint 2020-ban 17-18 százalékkal nőttek az ágazati szereplők költségei, miközben csak lassú ütemben nő a nyers tej kilogrammonkénti átvételi átlagára (az elmúlt három hónapban 110 forint környékén horgonyzott le, tavaly átlagosan 105, 2019-ben pedig 100 forint volt). Az amúgy is magas higiéniai költségekkel dolgozó ágazat kiadásait a járvány-sújtotta 2020-ban felfelé nyomták a még fokozottabb elővigyázatossági és biztonsági intézkedések, valamint a higiéniai eszközök árának megsokszorozódása (olyan extrém eset is előfordult, hogy a vevők licitálni kényszerültek), a takarmányt importból vásárlók pedig a forint gyengülése miatt növekvő árak kifizetésekor is foghatták a fejüket – derül ki a Világgazdaság cikkéből.

-0:00

A tej árának várható lassú növekedése tehát nem fedezi a termelők költségeinek emelkedését,

de – rövid távon – a terméktanács nem tud olyanról, aki felhagyna a tevékenységével.

Az viszont nagy dilemma a cégvezetőknek, hogy a növénytermesztésben megtermelt hasznot valóban az állattenyésztés veszteségeinek fedezésére kell-e fordítaniuk. E kételyeket a 30 százalékkal drágább takarmány, az euróárfolyam miatt 10 százalékkal többe kerülő gyógyszerek és vitaminok a tejágazatban is felerősítették.

A hazai tejtermelés szerkezete eközben változik:

folyamatosan csökken a kis tejtermelők száma, zajlik a generációváltás, a nagyok pedig egyre nagyobbak

– mutatott rá Harcz Zoltán, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója. A támogatások ugyanakkor segítenek, és a tejtermelő tehenészetek helyzete annyiban is más, mint a sertés- vagy a baromfitartóké, hogy náluk nem okoz kárt az afrikai sertéspestis és a madárinfluenza.

Közben Európában jelenleg egyetlen mutató sem utal a tejpiac gyengülésére, az export a Covid–19 ellenére dübörög, a tejtermelés csaknem 2 százalékkal bővült, a többletet gond nélkül felszívta a piac. Magyarországon 5-6 százalékkal több tejet vásároltak fel, mint korábban, csupán a HoReCa-szektornak szállító feldolgozók problémája igényelt beavatkozást. Nagyon jól fogyott az UHT-tej is, ebből az idén 11 százalékkal, trappista sajtból pedig 33 százalékkal adtak el többet a feldolgozók, akik bővítették kapacitásaikat.

Forrás: infostart.hu