Novák Katalin: Új fejezet nyílik a magyar–román együttműködésben

Új fejezet nyílik a magyar–román együttműködésben – mondta Novák Katalin köztársasági elnök Bukarestben, ahol hivatalos látogatáson fogadta Klaus Johannis román elnök. Kettejük megbeszélésén téma volt az energiafüggőség ügye, de a Romániában élő magyarok helyzete, és az ukrajnai háborúból menekültek megsegítése is – számolt be az M1 Híradója.

Katonai tiszteletadás mellett fogadta Novák Katalin köztársasági elnököt román kollégája a Cotroceni-palota udvarán. Az államfő és Klaus Johannis először négyszemközt, majd plenáris megbeszélésen tárgyalt egymással.

„Én abban bízom, hogy ezt a pragmatikus beszélgetést tudjuk folytatni a jövőben is. A két ország közös feladata, hogy Európa hangját felerősítse”

– szögezte le a megbeszélés után Novák Katalin. Az államfő hangsúlyozta: Magyarország és Románia szomszédos európai országként működő kapcsolatokra törekszik.

Mi mind a ketten ennek érdekében fogunk dolgozni az előttünk levő években is. Abban is megállapodtunk, hogy a létező feszültségeket mi nem növelni, hanem csökkenteni szeretnénk. Nem fogunk mindenben egyetérteni, eddig sem értettünk mindenben egyet, de a legfontosabb, hogy tudjunk beszélni egymással, hogy képesek legyünk egymást meghallgatni, és talán akkor jobban meg is tudjuk érteni a másiknak az álláspontját, még akkor is, ha nem minden területen teljes az érdekazonosság, és nem teljes az egyetértés” – fogalmazott Novák Katalin.

A magyar köztársasági elnök kitért az energia kérdésére is. Azt mondta: Magyarország minden olyan kezdeményezést örömmel lát, ami függetleníti hazánkat az orosz energiaforrásoktól. Ebben számítunk Romániára is – tette hozzá Novák Katalin, aki kiemelte: az Európai Uniót érintő energetikai ügyekben hazánk csak olyan döntéseket tud támogatni, amelyek nem érintik fájdalmasan a magyar embereket.

Közös érdekünk az, hogy megállapodás szülessen Magyarország és az unió között a Magyarországnak joggal járó források vonatkozásában” – fogalmazott Novák Katalin.

Az európai uniós ügyekről szólva úgy fogalmazott: a tagállamok közösségének is az az érdeke, hogy Magyarország és Lengyelország megkapja a neki járó uniós forrásokat, hiszen ez is hozzájárul ahhoz, hogy az unió növelje az energiafüggetlenségét, ezzel pedig Európa egésze erősödik.

A román és a magyar államfő a kisebbségek kérdéséről is egyeztetett

Diszkriminációmentes beruházások kellenek – erről már Klaus Johannis beszélt. Novák Katalin és román kollégája egyetértett abban, hogy a nemzeti kisebbségeknek a szülőföldjükön kell boldogulniuk. A román államfő úgy fogalmazott: az egyoldalú hozzáállást el kell kerülni, mert az nem vezethet megoldáshoz.

Közös érdekünk, hogy a magyar kisebbség jogait teljes mértékben tiszteletben tartsuk, hogy megélhessék a kultúrájukat és használhassák az anyanyelvüket. Azok a politikusok, akik a nemzetiségi ellentétek kiélezését szeretnék, nem szolgálják a kisebbségek érdekeit

– mondta a román államfő.

Novák Katalin bukaresti látogatása során megkoszorúzta az Ismeretlen Katona Sírja emlékművet az I. Károly parkban, majd a román kormány hivatalában kétoldalú megbeszélést folytatott Nicolae Ciucã miniszterelnökkel, valamint a szenátus ügyvivő elnökével, és a képviselőház elnökével is találkozott. Az államfő ezután Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettessel, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetőjével a belvárosi Csíki sörözőben egyeztetett. Novák Katalin hangsúlyozta: a mostani látogatással egy új fejezet nyílik a magyar–román kapcsolatokban.

Novák Katalin köztársasági elnök Klaus Johannis román államfő meghívására érkezett Bukarestbe. Hivatalosan utoljára tizenkét éve történt hasonló esemény: 2010-ben volt legutóbb hivatalos elnöki szintű megbeszélés a román fővárosban. A magyar köztársasági elnök meghívta Budapestre Klaus Johannist, aki elfogadta a meghívást.

Forrás: hirado.hu