Novák Katalin: „Az egyedülálló szülő megfosztja a gyerekét attól a jogától, hogy anyja és apja legyen”

Fotó: Szakony Attila

A Polgári Kisgazdák úgy gondolják, hogy az egyedülálló szülő önmagát fosztja meg a gyermeki szeretettől.

Többször leírtuk és így is gondoljuk, hogy a gyermekvállalás elsősorban nem jog, vagy kötelesség, hanem Isten áldása. Isten áldását lehet várakozással és örömmel fogadni, elviselni, vagy elutasítani. Mi különbséget teszünk azok között, akik tudatosan utasítják el a gyermekáldást és azok között, akik valamilyen okból ebben az áldásban nem részesülhetnek. Az állam sokat tehet azért, hogy megteremtse az anyagi biztonságát a gyermekvállalásnak, de úgy véljük, hogy a lelki tényezők biztosítása érdekében az egyházakra is nagy feladat hárul. Nem véletlen, hogy azokon a településeken, ahol erős hitélet van, kimutathatóan a gyermekek száma is magasabb, mert erősebb, nagyobb bizalommal rendelkező, hívő ember tudatosan vállalja a gyermeket. (kpe)

„Az, hogy valaki azt gondolja egyedülállóként, hogy neki joga van ahhoz, (…) hogy (…) gyereke legyen, és ezt a jogot vívja ki magának, az a gyermek oldaláról megközelítve megfosztja a gyermeket attól, hogy neki édesanyja és édesapja legyen. Ez szerintem egy olyan helyzet, amikor a gyermeknek az érdekét kell védenünk” – vélekedett Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az RTL Klub Magyarul Balóval című műsorában. A politikus annak is hangot adott, hogy az elvált szülőket a gyereknevelés esetében együttműködésre kellene sarkallni.

„Hiába próbálja a balliberális média kiforgatni államtitkár asszonynak a szavait. Természetesen mindenkinek a gyermekvállalását támogatjuk” – reagált az ATV Híradójának Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára. A KDNPs Vejkey Imre tegnap úgy fogalmazott: pártjának az az álláspontja, hogy minden családot támogatni kell, legyen akár egy-, akár kétszülős. Gurmai Zita MSZP-s országgyűlési képviselő a csatornának azt mondta: „Személyesen fogok beszélni Novák Katalinnal, hogy kérjen elnézést az egyszülős családoktól.” Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke pedig arról beszélt az ATV-nek: „Nem tudok egyetérteni Novák Katalinnal. Bárcsak minden gyerek egyébként kétszülős családban tudna felnőni, de nem ez a helyzet. A legfontosabb dolog az, hogy egy szerető családban, szerető közösségben tudjon felnőni.” MTI, ATV