
„Létre kell hozni egy pedofil-nyilvántartást azokról, akik gyerekek sérelmére követtek el szexuális bűncselekményt” – ezt javasolja a pedofilellenes törvénycsomag első pontjának Kocsis Máté, számolt be az M1 Híradója.
A Fidesz frakcióvezetője a Facebookon azt írta: jövő héten nyújtja be az Országgyűlésnek a törvénytervezetet. Szerinte a tervezett nyilvántartás sok esetben meggátolhatja, hogy a pedofilok újra gyermekek közelébe kerüljenek.
Kocsis Máté hangsúlyozta: nincs rendjén, hogy a pedofilok sokszor túl enyhe büntetést kapnak.
Meg kell védeni a gyermekeket, az elkövetőkre pedig szigorúbban kell lesújtani – hangsúlyozta a Fidesz frakcióvezetője.
Az Alapjogokért Központ tavaly arra figyelmeztetett, hogy a pedofilokkal szembeni érzékenyítés elkezdődött Magyarországon is, ami egy káros és veszélyes társadalmi jelenség. Olyan balliberális portálok írásaira hívták fel a figyelmet, mint a HVG vagy a Magyar Narancs.
„Korábban, más devianciák esetében is így kezdődött: érzékenyítettek, relativizáltak, majd »társadalmasították« az ügyet – először csak megértést, elfogadást, majd befogadást kérve az »érintetteknek«. Majd miután ez sikerült, már csak egy lépés kellett ahhoz, hogy a normálissal egyenértékűként mutassák be a jelenséget”
– írták.
„A pedofília nem büntetendő cselekmény! Nem is szabad annak lennie! Sehol sem büntetik, mert nem is lehet” – írta a fent említett hvg-s cikkben Révész Sándor.
Bár az efféle aberrált gondolkodás egyre gyakrabban üti fel a fejét, akad még ország a világon, ahol szintén szigorítanak a pedofil bűncselekmények esetén kiszabható büntetéseken.
Míg Nagy-Britanniában és Franciaországban nagy ingadozás tapasztalható a szexuális zaklatásért és pedofíliáért kiszabott börtönévek tekintetében, addig Lengyelország 2019-ben, Németország pedig tavaly határozottan szigorította az ilyen esetekben kiszabható büntetési tételeket.
Forrás: hirado.hu