Nikola Gruevszki megkapta a menekültstátust

Fotó: MTI, EPA, Georgi Licovszki

Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök kedden a Facebook-oldalán megerősítette a magyar médiában megjelent hírt, hogy megkapta a menekültstátust Magyarországon. Elmondta, hogy Macedóniában politikai üldöztetésnek van kitéve.

Kedd délután a volt kormányfő megerősítette a hírt a közösségi médiában, amely először a Magyar Időkben jelent meg.

Nikola Gruevszki azt írta, az európai uniós és NATO-tag Magyarország pozitívan bírálta el politikai menedékkérelmét, amelyet azért adott be, mert Macedóniában politikai üldöztetésnek van kitéve.

Közölte, kérelme átadásakor beszámolt arról, hogy hazájában az új, szociáldemokrata kormány üldöztetésének van kitéve. A kormány – nem demokratikus eszközöket használva és visszaélve a macedón ügyészségi és bírói rendszerrel – meg akarja fosztani a szabadságától.

Emlékeztetett arra, hogyan kezdődött az ellene folyó eljárás: először megjelentették az illegálisan lehallgatott telefonbeszélgetéseket, aztán kineveztek egy különleges ügyészt, aki a bírósághoz hasonlóan a szociáldemokraták eszközévé vált.

Számos fenyegetéstől tartott hazájában

Gruevszki – elmondása szerint – a magyar hatóságoknak konkrét példákat és bizonyítékokat felsorolva leírta mindazokat az igazságtalanságokat, szabálytalanságokat, törvénytelenségeket, a diszkriminációkat, a koncepciós eljárásokat és ítéleteket, az ellene folyó eljárásokat, és mindazt a tortúrát, amelynek ő és társai az új kormány megalakulása után ki voltak téve, és amelynek a vége a számtalan fenyegetés volt, amelyet az országa elhagyása előtti napokban kapott.

A volt macedón kormányfő arról is tájékoztatta a magyar hatóságokat, hogy Macedóniában nincsenek meg a tisztességes és törvényes bírósági eljárás feltételei, és a politikai üldöztetési hangulat közben a hivatalban lévő kormány sem védi meg az életét a számos fenyegetéstől, amelyet kapott.

Gruevszki szerint a jelenlegi macedón kormány diszkriminál

Leírása szerint Macedóniában olyan bírókkal találkozott, akik a kormánytól vagy a különleges ügyésztől várták az utasításaikat. Nikola Gruevszki véleménye szerint a bíróság és az ügyészség a politikai megvesztegetés eszközévé vált, amelyet arra használnak, hogy leszámoljanak a politikailag másként gondolkodókkal, valamint hogy leplezzék a kormány sikertelenségeit.

A volt macedón miniszterelnök szerint jelenleg a Macedóniában élők a kormány elnyomásának, diszkriminációnak, üldöztetésnek vannak kitéve, jellemzőek a politikai alapú letartóztatások, és a kormány átvette az irányítást a bíróságok és az ügyészsége felett, és a letartóztatások a politikai körülményektől, valamint a szükségtől függnek.

Szembeszáll a szociáldemokratákkal a volt kormányfő

„Úgy döntöttem, hogy én ezzel szembe szállok, és a lépésemmel az ügyet magasabb szintre viszem” – írta Nikola Gruevszki a Facebookon. Hozzátette: lehet őt szeretni vagy nem szeretni, lehet vele egyetérteni vagy nem egyet érteni, gondolhatják úgy, hogy jó vagy rossz politikát folytat, de nem lehet azt tagadni vagy szemet hunyni afelett, ami most Macedóniában történik.

Mint írta, úgy döntött, hogy szembeszáll a szociáldemokratákkal, akik szétrombolják és eladják az államot és a nemzeti érdekeket, és nem fog börtönben ülni, ahol nap, mint nap a túlélésért küzdhet, amikor tudja, hogy le akarnak vele számolni.

Nikola Gruevszki leszögezte, hogy nem szökött meg az igazságszolgáltatás elől, hanem más, nemzetközi jogi eszközzel élve keres igazságot saját maga és mások számára, akik Macedóniában politikai üldöztetésnek vannak kitéve.

Menedékjogok kért a magyar hatóságoktól

Leírása szerint az utolsó pillanatig állította, hogy – minden igazságtalanság ellenére – kész börtönbe vonulni, ha Zoran Zaev miniszterelnök letesz pusztító politikájáról, „de úgy tűnik, ő mindent akar”.

„Úgy döntöttem, hogy harcolok, és szembe szállok ezzel a gyávával, aki nap, mint nap szemtelenül hazudik és lop a saját népétől, és visszaél funkciójával, amelyhez tisztességtelen úton jutott” – fogalmazott Nikola Gruevszki.

Nikola Gruevszki 2006 és 2016 között volt Macedónia miniszterelnöke, a múlt héten viszont nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, mert nem kezdte meg kétéves börtönbüntetése letöltését, amelyet hivatali visszaélés miatt szabtak ki rá. A politikus múlt kedden Facebook-oldalán közölte, hogy Budapesten van, és politikai menedékjogot kért a magyar hatóságoktól.

A Magyar Idők értesülései szerint a hatóságok úgy ítélték meg, hogy a volt macedón kormányfő –visszatérése esetén – a hazájában a politikai múltja és véleménye, illetve az új kormány részéről őt ért koholt vádak miatt a hatalom üldöztetésének lenne kitéve – hangzott el az M1 Híradójában.

A lap értesüléseit a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal – egyedi ügy lévén – nem kommentálta, azonban pár óra múlva maga Gruevszki közölte közösségi oldalán a már fent említetteket.

Nikola Gruevszki egyébként egymás után négyszer töltötte be hazájában a miniszterelnöki posztot. Az általa vezetett kormány egyik legnagyobb visszhangot kiváltott intézkedése volt, hogy a migrációs válság közepén – Magyarországhoz hasonlóan – határkerítést épített a Nyugat-Európába özönlő migránsok útjába, illetve megkövetelte az érvényes úti okmányokat a határátlépéshez – hangzott el az M1-en.

A Magyar Idők szerint egyébként bevándorlásellenes hozzáállása miatt buktathatták meg Gruevszkit. A lap úgy fogalmaz Soros György és szervezetei mozgathatták azokat a megmozdulásokat Macedóniában, amelyek végül kikényszerítették a távozását.

A múlt héten nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki a volt miniszterelnök ellen, mert nem kezdte meg kétéves börtönbüntetése letöltését, amelyet hivatali visszaélés miatt szabtak ki rá. A politikus múlt kedden Facebook-oldalán közölte, hogy Budapesten van, és politikai menedékjogot kért a magyar hatóságoktól.

Ellenzéki reakciók

A magyar ellenzéki pártok elítélték, hogy Gruevszki menekültstátuszt kapott Magyarországon.

Az MSZP azt írta: „A Fidesz ország-világ előtt bebizonyította, Magyarországnak olyan kormánya van, amely baltás gyilkosokat képes szabadon engedni, a börtön elől menekülő elítélt bűnözőket pedig képes menekültként befogadni és védelmezni.

Mirkóczki Ádám, a nemzetbiztonsági bizottság jobbikos elnöke rendkívüli ülést hívott össze szerdára. Az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: a „Gruevszki-botránnyal” kapcsolatban a Belügyminisztérium és a bevándorlás hivatal törvényi kötelezettségüket megszegték, a nemzetbiztonsági átvilágításon is átesett bizottsági tagokat félrevezették.

Erre reagálva a Belügyminisztérium „ellentmondást nem tűrően” leszögezte: a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal főigazgatója az adott helyzetnek mindenben megfelelő, hiteles jogi tájékoztatást adott Nikola Gruevszki menekültkérelméről.

A Demokratikus Koalíció világméretű botránynak nevezte, hogy menekültstátuszt kapott Gruevszki. A párt szóvivője sajtótájékoztatón azt mondta: csak és kizárólag bűnöző kormányok adnak bűnözőknek menekültstátuszt.

A Párbeszéd szerint a magyar kormány hazai és nemzetközi jogszabályokat is megsértett az eljárás során.  A Magyar Liberális Párt megdöbbentőnek nevezte, hogy a Fidesz-kormány hivatalosan is menekültstátuszt adott a korrupció miatt elítélt Gruevszkinek.

Az Európai Parlament szociáldemokrata frakciója súlyos aggodalmát fejezte ki a történtekkel kapcsolatban, a magyar kormány „hihetetlen felelőtlenségét” hangsúlyozva. Mint írták, Gruevszki ügye veszélyes precedenst teremthet és súlyos következményekhez vezethet a nyugat-balkáni térségben.

MTI, hirado.hu, M1, Magyar Idők