Népszava: Továbbra is felfüggesztve marad a Fidesz a Néppártban

mandiner.hu

Nem szerepel a Fidesz tagságának megvitatása az Európai Néppárt (EPP) jövő hétfőn összeülő politikai gyűlésének napirendjén – a Népszavát tájékoztató szemtanúk szerint ezt közölte Donald Tusk, az EPP elnöke az Európai Parlament néppárti frakciójának ülésén. A lap információi szerint Donald Tusk arról is beszélt, hogy párbeszédet kell kezdeni az Európai Néppárt jövőjéről, és erről konzultálni fog a tagpártokkal és az EPP vezetőivel. A Népszava szerint csak az olasz Antonio Tajani volt EP-elnök kelt a Fidesz védelmére a pártcsalád frakcióülésen. A Politico azt írja, hogy Donald Tusk, a jobbközép pártcsalád szerdai találkozója után azt mondta: a Fidesz tagsága továbbra is felfüggesztve marad a Néppártban. Tusk szerint Budapesten semmi sem változott, így határozatlan időre fenntartják a Fidesz tavaly március óta tartó felfüggesztését. A döntés azután született meg, hogy a pártcsalád elnöke a tagsággal és a magyar helyzetet vizsgáló három „bölccsel” konzultált. A Magyar Nemzet úgy tudja: Tusk az EPP szerdai frakcióülésén azt mondta: nem létezik a bölcsek jelentése, mindössze szóbeli egyeztetés történt a bölcsekkel a Fidesz tagságáról. Tusk elnök Paul Ziemiak CDU-főtitkárral és Markus Söder CSU-elnökkel is egyeztetett, és mindketten óva intettek attól, hogy a Fideszt elhamarkodva tessékeljék ki a pártcsaládból – számol be a lap.

A Fidesz egy centire van attól, hogy kilépjen az Európai Néppártból és röviddel azután, hogy Orbán Viktor kormányfő tárgyal a Néppárt vezetőivel, a Fidesz meghozza a döntését, függetlenül attól, hogy a Néppárt hogyan dönt – reagált a Reuters megkeresésére Novák Katalin, a párt alelnöke.

Szerda délelőtt, a néppárti frakcióülést megelőzően Deutsch Tamás, a Fidesz EP-delegációjának a vezetője azt nyilatkozta az Index EUrologus blogjának kérdésére: a jelentés olyan, mint Columbo felügyelő felesége, mindenki beszél róla, de élő ember még nem látta. Az EP-képviselő azt is mondta, hogy a Fidesznek semmilyen kézzel fogható információ nem áll rendelkezésére, azt leszámítva, hogy Donald Tusk a Twitteren posztolt arról az elmúlt hetekben, hogy kész van a jelentés. „A Fidesz sem előnyös, sem hátrányos megkülönböztetésben nem részesül, mert a Néppártban senki semmit nem tud” – mondta. Deutsch a Reutersnak azt nyilatkozta: ha rákényszerítik, akkor a Fidesz ki fog lépni a Néppártból, és egyébként is egyre nagyobb a vonzerő ennek meglépésére, hiszen a néppárt elvesztette a választásokat Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban és Lengyelországban. NEPSZAVA.HU, 444.HU, HVG.HU, INDEX.HU, PORTFOLIO.HU