Népszava: Közel a megegyezés az Emmi-vel, így nem sztrájkol csütörtökön a szociális ágazat

Fotó: Shutterstock

A sztrájkkészültség megmarad a szociális területen, de a mára meghirdetett munkabeszüntetés elmarad – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális államtitkárságának vezetőivel tartott tegnapi tárgyalás után a szakszervezeti oldal. A Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete és a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezete a Népszavát arról tájékoztatta, hogy a legtöbb követelésben közel kerültek a megoldáshoz a minisztérium képviselőivel. Ezek közül a legfontosabb, hogy az Emmi vállalta: április 30-ig javaslatot tesz le a kormány asztalára, ami megteremti a jogalapot a szociális ágazat kollektív szerződésének megkötésére. A hvg.hu kiemeli: meg lesz viszont tartva a köztisztviselők és kormánytisztviselők sztrájkja, ebben 7200 ember vesz részt.

A Népszava arról is ír, hogy a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) a hatvanból összesen négy tankerülettel és további 11 szakképzési centrummal sikerült megállapodást kötnie a mai szolidaritási sztrájkról, amit ettől függetlenül megtartanak. A lap kiemeli: a tankerületek látszólag összehangoltan halogatták azoknak a megállapodásoknak az aláírását, amelyek alapján a tanárok jogszerűen sztrájkolhatnak. A Népszava hozzáteszi: a Belső-pesti Tankerületi Központban több mint két órán át „előszobáztattak” néhány dühös tanárt, pedig csak azt akarták megtudni, miért nem engedik nekik a munkabeszüntetést. Az „előszobáztatás” után annyit mondtak nekik: „nem gondolták volna, hogy ilyen fontos nekik ez az ügy” – közli a lap, aláhúzva: az együttműködés ellehetetlenítése miatt a PDSZ azt fontolgatja, hogy bírósághoz fordul.

NEPSZAVA.HU, HVG.HU