
Az új, naponta jelentkező rádióműsor a Kossuth Rádióban másfél perces részekben mutatja be a magyarság szellemi, anyagi alkotásait, az ember és a természet által létrehozott értékeket, feltalálóink és kiemelkedő sportolóink életművét.
A kép forrása: hermanottointezet.hu
A spot-sorozatban a Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár elemei mellett a magyarsághoz köthető további találmányok, tudományos módszerek, sportteljesítmények is teret kapnak, megfelelő arányokat tartva a régmúlt eseményei és napjaink értékei között. A szerkesztők fő célja, hogy egy olyan közérthető, az ismereteinket bővítő műsorfolyamot hozzanak létre, amely nemcsak élményt nyújt hallgatóinak, de elősegíti nemzeti értékeink méltóbb helyre emelését a magyar köztudatban. A műsorban történelmünkbe ágyazott értékeket is bemutatnak, mint például II. András keresztes hadjáratát, a magyar huszárságot vagy épp a Vizsolyi Bibliát. A magyar találmányokon keresztül pedig képet kaphatunk híres kreativitásunkról: a golyóstolltól kezdve a színes televízión és a számítógépen át egészen az üvegbetonig. A nemzetünket erősen meghatározó karakterjegyek, az évszázadok alatt formálódott sajátosságok megjelenítésével sok-sok hasznos és érdekes információval gazdagodhatnak majd a rádióhallgatók. A „Mi, magyarok” sorozatot az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság megbízásából, Gadácsi János szerkesztésében, a HM Zrínyi Nonprofit Kft. készítette el. (Forrás: AM Sajtóiroda)
A kép forrása: hungarikumoknapja.hu