Nemet mond a magyar kormány a jövőnk eladósítására

Fotó hirado.hu

A nemzeti konzultáció kérdéseire a magyar emberek által adott válaszok fontosságát hangsúlyozták a kormánypárti felszólalók az Országgyűlés tegnapi ülésnapján. A nemzeti önazonosság védelméről szóló politikai nyilatkozatot a Fidesz, a KDNP, az MSZP, az LMP és a Jobbik támogatásáról biztosította, a DK nem vett részt a vitában.

Sikeresen zárta le Magyarország a járvány elleni védekezés első szakaszát, így a következő időszak alkalmas arra, hogy az emberek a nemzeti konzultáció jól bevált, demokratikus eszközével véleményt mondjanak fontos kérdésekről – hangsúlyozta az Országgyűlés tegnapi ülésén a Fidesz frakcióvezetője. Kocsis Máté tájékoztatása szerint

a magyarok véleményt mondhatnak az örök érvényű kötvényekről, amelyek soha le nem járó adósságba taszítanák az európai államokat, valamint az idősotthonok védelméről és a védőfelszerelésekkel kapcsolatos kérdésekről is.

Szijjártó Péter válaszában közölte: a 13 pontból álló kérdőívet a kormány közösségi oldalán hozzák nyilvánosságra, és azt kérik, hogy a postai úton kézbesített íveket mindenki töltse ki, augusztus 15-ig küldje vissza. A külgazdasági és külügyminiszter felhívta a figyelmet arra: már a spekulánsok is „mozgolódnak”, hiszen Soros György ötlete alapján örökkötvényeket bocsátanának ki, amelynek örökre fizetni kellene a kamatait. Szijjártó egyértelművé tette: a kormány soha nem fog belemenni a következő nemzedékek eladósításába – írja a Magyar Nemzet.

A nemzeti önazonosság védelméről szóló politikai nyilatkozatot az ­Országgyűlés törvényalkotási bizottság egyhangúlag támogatta. Pánczél Károly (Fidesz) szerint megoldásokat kell találnunk Trianonra, és ilyen például a nemzet határokon átívelő egyesítése a kettős állampolgárság révén. Hiller István (MSZP), Simicskó István (KDNP), Keresztes László Lóránt (LMP) és Balczó Zoltán (Jobbik) felszólalásában elmondta: pártjuk támogatni fogja a javaslatot. Gyurcsány Ferenc pártja nem vett részt a vitában.

Jakab Péter (Jobbik) az ülésen hazugsággal vádolta a kormányt, mondván egy éve, amikor bérfelzárkóztatást javasolt, azt a választ kapta, hogy csökken a főváros és a vidék közti bérszakadék, de míg tavaly egy szabolcsi átlagkereset 133 ezer forinttal maradt el egy fővárositól, mostanra 140 ezerre nőtt a különbség. Jakab szerint az állami cégeknél be kell vezetni az „egyenlő mun­káért egyenlő bért” elvét, a multikkal kötött stratégiai szerződésben pedig rögzíteni kell a béremelések ütemét.

„Két ok miatt gyengül a Jobbik: az egyik a távozók, a másik a maradók” – reagált a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Orbán Balázs szerint előbbiek a szakmaiságot és a nemzetben gondolkodást hiá­nyolják, míg utóbbiak a párt hitvallásával ellentétesen nemhogy eltávolították volna a hatalomból a kommunistákat és a szélsőséges liberálisokat, hanem közéjük álltak. Hangsúlyozta: a Jobbik mára olyan erőkkel működik együtt, amelyek kormányon a segélyezést és a megszorításokat választották.

Forrás: szoljon.hu