Német belügyminiszter: Az eddiginél is nagyobb menekülthullám érheti el az EU-t

Fotó privatbankar

Horst Seehofer német szövetségi belügyminiszter a Bild am Sonntag című vasárnapi német lapnak adott interjúban a migráció kapcsán aláhúzta: az EU-s partnerek „túl sokáig magukra hagyták” a külső határon fekvő tagállamokat. Több segítséget kell adni nekik a határellenőrzéshez, mert ha ez elmarad, „olyan menekülthullám érkezik, mint 2015-ban, vagy talán még nagyobb” – tudatta, leszögezve: Ursula von der Leyen megválasztott európai bizottsági elnökkel mindent megtesz azért, hogy ezt elkerüljék, és törekvéseit teljes mértékben támogatja Angela Merkel kancellár is. Horst Seehofer egy másik vasárnapi lapban, a Welt am Sonntagban egy interjúban elmondta: azért is dolgozik, hogy létrejöjjön egy új, közös EU-s menekültügyi rendszer, amelynek alapja a külső határ hatékony védelme. Hozzátette: igaza van az új olasz belügyminiszternek abban, hogy ki kell dolgozni egy „viselkedési kódexet” az NGO-k – civil szervezetek – hajói számára. Seehofer kiemelte, hogy ezeknek a szervezeteknek a bajba jutott emberek mentésére kell korlátozniuk a tevékenységüket, és nem szabad együttműködniük az embercsempészekkel. Megjegyezte továbbá: az iszlám terrorizmus mellett ma a „szélsőjobboldal” jelenti a legnagyobb fenyegetést Németországban. MTI