Nem látják szívesen Zelenszkijt a G20-csúcson

Kijev, 2019. május 20. Volodimir Zelenszkij új ukrán elnök egy jogarral, az államfõi hatalom jelképével a beiktatási ünnepségén a kijevi parlamentben 2019. május 20-án. MTI/AP/Efrem Lukackij

Noha az ukrán elnök sorra jelent meg az utóbbi időben különböző nemzetközi találkozókon, a szeptember 9-én kezdődő G20-országok csúcstalálkozójára nem kapott meghívást a szervező tagországtól, Indiától. Subrahmanyam Jaishankar indiai külügyminiszter szerdán egy Újdelhiben tartott sajtótájékoztatón azzal indokolta a döntést, hogy a csúcstalálkozón nem az ukrajnai háborút, hanem a globális gazdasági problémákat kívánják előtérbe helyezni. Tavasszal az ukrán külügyminiszter-helyettes még arról beszélt, Volodimir Zelenszkij örömmel szólalna fel a G20-csúcstalálkozón, úgy tűnik, erre nem fog sor kerülni.

Ez a csúcstalálkozó arról fog szólni, hogy megvitassuk az energiával, a műtrágyával és az élelmiszer-ellátással kapcsolatos problémákat – mondta a tárcavezető. Nyilatkozatában hangsúlyozta, nem az ENSZ Biztonsági Tanácsa fog összeülni, a G20-ak pedig nem foglalkoznak globális biztonsági kérdésekkel. 

Hozzátette azonban, hogy Narendra Modi indiai miniszterelnök az elmúlt időszakban többször is találkozott ukrán kollégájával és biztosította Kijevet, hogy a két ország több területen is erős kapcsolatokat ápol. India azonban az ukrajnai háború tavaly februári kitörése óta Oroszországgal is szorosabbra vonta gazdasági kapcsolatait, és a nyugati szankciók ellenére nagy mennyiségű olajat vásárol Moszkvától.

Az ukrán elnök köréből egy politikus pedig fényűző nyaraláson vett részt a Maldív-szigeteken.

A G20 országcsoport 19 országot, valamint az Európai Uniót foglalja magába. A taglistán Ukrajna nem szerepel, Oroszország viszont igen, melynek részvételére továbbra is számít India. Előzetes jelentések szerint még kérdéses, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök személyesen elutazik-e az indiai fővárosba, múlt hónapban orosz tisztviselők arról beszéltek, nem zárták ki ennek lehetőségét.

Noha a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elfogatóparancsot adott ki korábban az orosz elnök ellen, letartóztatására aligha kerülhetne sor Indiában, tekintve, hogy az ázsiai ország nem részese az egyezménynek.

A G20-csúcstalálkozóra meghívót kapott még a tagállamok mellett Banglades, Egyiptom, Mauritius, Hollandia, Nigéria, Omán, Szingapúr és az Egyesült Arab Emírségek, valamint Spanyolország is, mint állandó jelleggel meghívott ország. Arról, hogy a vendéglistán kik szerepelnek, a fogadó ország hoz döntést. Tavaly Indonéziában tartották a G20-csúcstalálkozót, akkor Zelenszkij is helyet kapott a meghívottak között, ám csak videókapcsolaton keresztül csatlakozott be.

Az ukrán elnök sorra látogatta végig a háború kitörése óta a nemzetközi konferenciákat, tárgyalásokat: hol személyesen, hol csupán videókapcsolaton keresztül kérte más országok támogatását az Oroszországgal vívott háborúban. Kérései között a katonai fegyvertámogatások is szerepeltek. Idén májusban részt vett a szaúd-arábiai Dzsiddában megrendezett Arab Liga csúcstalálkozóján, másnap már Japánban volt a G7 országcsoport csúcstalálkozóján, június elején pedig az Európai Politikai közösség második üléséhez csatlakozott. Zelenszkij nemzetközi útjainak zömét azonban kétoldalú találkozók tették ki: első nemzetközi útja egyenesen Washingtonba vezetett tavaly decemberben.

Forrás: Magyar Nemzet

https://magyarnemzet.hu/kulfold/2023/08/nem-latjak-szivesen-zelenszkijt-a-g20-csucson