Nem akarnak vitatkozni Magyarország soros elnökségéről a tagállamok

Fotó: Magyar Hírlap

Több miniszter is úgy nyilatkozott, hogy nem látja elérkezettnek erre az időt.

Kedden Brüsszelben tanácskoztak az uniós tagállamok EU-ügyi miniszterei, de a tárgyaláson nem esett szó Magyarország 2024-es soros elnökségéről – derítette ki a Népszava. A lap kérdésére Jessica Roswell svéd tárcavezető a jelenlegi EU-elnökség képviseletében elmondta, a tagállamok egyelőre nem kívánják napirendre tűzni a kérdést.

Az Európai Parlament csütörtökön szavaz egy állásfoglalásról azzal kapcsolatban, hogy Magyarország el tudja-e látni az EU Tanácsának soros elnökségét úgy, hogy Brüsszel szerint megsérti az unió alapvető értékeit.

A Népszava beszámolója szerint a miniszterek keddi ülésén meghallgatták Varga Juditot – a 2018-as Sargentini jelentés óta immár hatodszor – a magyar jogállamiság helyzete kapcsán. A lap szerint a „tagállamok képviselőit továbbra is aggasztja a rendeleti kormányzás, a médiapluralizmus hiánya, a melegek elleni lépések és a pedagógusok státusztörvénye Magyarországon”.

Forrás: mandiner.hu

https://mandiner.hu/cikk/20230531_eu_magyarorszag_soros_elnokseg_2024_belfold_kulfold