Navracsics Tibor: tízezer milliárd forintról már megállapodott Magyarország az unióval

Fotó mandiner.hu

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő szerint az európai uniós szabályok nyílt megsértése lenne a magyar EU-elnökség visszavonása.

A 2024. második félévi magyar uniós tanácsi elnökség felfüggesztését javasoló európai parlamenti állásfoglalásra vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva Morawiecki reményét fejezte ki, hogy „csak amolyan óbégatásról van szó” az EP részéről, hiszen – mint fogalmazott „ez a lépés nyílt megsértése lenne az uniós szabályok legfontosabb formájának, vagyis az alapszerződéseknek.

Az Európai Unió működésének „ilyen rombolása nemcsak zsákutca, hanem egy szakadékba vezető út” – jelentette ki Morawiecki.

Megerősítette a tagállami vétójog megőrzése melletti álláspontját is, és úgy vélte: rossz irányba vezetne, ha

„erőszakkal viszonyulnának egyes uniós tagállamokhoz”.

A lengyel kormányfő mindazonáltal hangsúlyozta, hogy az EP állásfoglalása „még nem dönt el semmit”. Lengyelország nagyon egyértelműen rá fog mutatni, hogy az EP ezzel a határozattal jogot, törvényt, jogállamiságot sértett.

Az Európai Unióban a tágabb társadalmi, geopolitikai és politikai összefüggések miatt is a tagállamok közötti nézetkülönbségek elsimítására kell törekedni, nem pedig arra, hogy „levágják a fejét vagy végtagját azoknak, akik ellenzik egyes brüsszeli intézmények és személyek erőszakos egységesítő politikáját” – hangsúlyozta a lengyel miniszterelnök.Navracsics Tibor: Magyarország az uniós források 86 százalékát felhasználta

A területfejlesztési miniszter Szekszárdon tartott előadásában megjegyezte: nem igaz az Európai Bizottság állítása, miszerint Magyarországon nem hasznosulnak az uniós források.
Közölte, az ország 14 ezer milliárd forint kohéziós forrást kap a 2021-2027-es európai uniós költségvetési ciklusban. Ebből négyezer milliárd forint megérkezett, ami folyamatosan érvényesül a vidékfejlesztésben. Tízezer milliárd forintról van megállapodás, az Európai Bizottság elfogadta a programokat, „csak még nem utalja a pénzt különböző jogállamisági és egyéb problémák miatt”.
„Ezekről a tárgyalások folynak, amennyiben sikerült dűlőre jutnunk, a támogatások megjönnek” – tette hozzá.

Forrás: infostart.hu, MTI

https://infostart.hu/belfold/2023/06/01/navracsics-tibor-tizezer-milliard-forintrol-mar-megallapodott-magyarorszag-az-unioval