NATO-főtitkár: Nem szabad alábecsülni Oroszországot

Fotó: MTI

Az elkövetkező hónapok nehezek lesznek Ukrajna számára, ezért folytatni kell a megtámadott ország támogatását és nem szabad elkövetnünk azt a hibát, hogy alábecsüljük Oroszországot – jelentette ki a NATO-főtitkár hétfőn Hágában.

 „Ukrajnának el kell döntenie, milyen feltételek fogadhatók el számára a háború lezárását szolgáló tárgyalások megkezdéséhez Oroszországgal, a mi dolgunk, hogy támogassuk őket” – fogalmazott Jens Stoltenberg, a holland fővárosban tett látogatását követően tartott sajtóértekezletén.

A NATO-főtitkár aláhúzta, Ukrajna tárgyalási pozícióit a harctéren elért eredmények határozzák meg. Figyelmeztetett továbbá: Vlagyimir Putyin orosz elnök célja, hogy Ukrajnát hidegen és sötétben tartsa ezen a télen.

Közölte, Ukrajna területének nagy részét továbbra is Oroszország irányítja, rendkívüli haderővel rendelkezik a térségben. Az orosz fegyveres erők jelentős képességekkel és nagy számú katonával rendelkeznek.

Moszkva megmutatta, hogy hajlandó jelentős veszteségeket vállalni.

Emellett az orosz fegyveres erők „különös brutalitást tanúsítanak”. Amit ebben a helyzetben a NATO-nak tennie kell, az az, hogy segíti a megtámadott országot – jelentette ki. A főtitkár kiemelte továbbá, az önvédelemhez minden nemzetnek joga van. A NATO-tagországok Ukrajna számára biztosított támogatása az ország jogos önvédelmének sikerét szavatolja – húzta alá.

Stoltenberg végezetül köszönetét fejezte ki amiatt, hogy Hollandia egyebek mellett anyagi forrással, üzemanyaggal, téli ruházattal, egészségügyi felszereléssel és dróntámadást elhárító rendszerekkel segíti Ukrajnát.

Kajsa Ollongren holland védelmi miniszter a sajtótájékoztatón azt mondta, az ukrajnaiak morális támogatásán túl a katonai segítségnyújtás jól mutatja, hogy az ország képes győzelmet aratni a harctéren.

Ennek érdekében az ukrán katonai képességek javítását szolgáló támogatás mellett Hollandia képzéssel segíti az ukrán fegyveres erőket,

valamint részt vesz az Ukrajna területén elkövetett feltételezett háborús bűnök elkövetésének kivizsgálásában.

A NATO katonai képességeinek fejlesztésével kapcsolatban a holland védelmi miniszter hangsúlyozta: „fegyveres erőink képesek győzedelmeskedni úgy a jelen, mint a jövő konfliktusaiban”. Ha Oroszország felhagy a háborúskodással, vége a konfliktusnak. Ha Kijev hagy fel a küzdelemmel, nem lesz többé Ukrajna – tette hozzá a holland védelmi miniszter.

Wopke Hoekstra holland külügyminiszter kijelentette: „Kijev nincsen egyedül”. A NATO és tagországa, Hollandia folytatja támogatását, és megerősíti elhatározását a béke és a biztonság szavatolása mellett Európában és az egész világon.

Ennek érdekében Hága 20 millió eurót biztosít a NATO-erőfeszítések támogatására Ukrajnában, valamint 25 millió eurót fordít az ukrán fegyveres erők képességei fejlesztésére – tette hozzá a holland külügyminiszter.

Forrás: hirado.hu, MTI