Napelemes rendszer: módosul az elszámolás

A kép forrása: napelemek-napkollektorok.hu

Tavaly október és december között 82 százalékkal több napelemes rendszert építettek be, mint 2019 hasonló időszakában. Ezeknek a kiserőműveknek az átlagos teljesítménye is bővült, így kapacitásban még nagyobb volt a növekedés, a 115 százalékot is meghaladta. Ennél gyorsabban utoljára csak 2018 elején izmosodott a piac, de akkor ez még számszerűleg csak negyedannyi napelemes rendszert jelentett, írta a G7.

Nyáron indul a napelemes pályázat

Összesen 87 ezer háztartás juthat támogatáshoz.

Elemzők szerint a rohamnak alapvetően két fő oka van: a lakásfelújításhoz kapható, legfeljebb hárommillió forintos, de a felújításnak legfeljebb felét finanszírozó állami támogatás nagyon népszerű, és mivel napelemekre is igénybe lehet venni, sokan ezzel a kedvezményes konstrukcióval szeretnék megvalósítani a beruházásukat.

Ha azonban valaki ezt teszi, akkor csak 2021. június 30-ig tud az áramszolgáltatóval úgynevezett szaldóelszámolással szerződni, ezt követően a szaldó helyére az úgynevezett bruttó elszámolás lép.

A változást sokan azért tartják kedvezőtlennek, mert az eddigi elszámolásban, vagyis a szaldóban a fogyasztónak csak annyit kellett fizetni az áramért, amennyivel egy év alatt a napelemes rendszerének termelésénél többet fogyasztott el. A bruttó elszámolásnál azonban elválik a termelés és a fogyasztás számolása, a szolgáltató megveszi a fogyasztótól a napelem által termelt, de éppen fel nem használt áramot, a fogyasztó pedig megveszi a szolgáltatótól az áramot akkor, amikor a napeleme éppen nem termel. A szaldóban a szolgáltató és az ügyfél által fizetett ár ugyanakkora, a bruttó elszámolásnál viszont egész biztosan nem lesz ugyanannyi. A pontos szabályozás ugyan még nem ismert, de úgy kalkuláltak: a bruttó elszámolás a szaldóhoz képest körülbelül 30-40 százalékkal kisebb megtakarítást eredményezhet a háztartás áramköltségében.

Forrás: index.hu, Metaking