Nagy Lajos értesítése alapján: Paprikalekvár és bodzaszörp is készül Udvariban

Fotó: nemzetiszorpverseny.hu

Önellátás. Erre törekednek Udvariban, a háromszáz lelkes faluban Peszt Attila polgármester vezetésével. Mint egy nagy család. Élelmiszeripari termékeket, szörpöket, lekvárokat, savanyúságokat állítanak elő, elsősorban saját használatra, saját konyhára és szociális ellátásra.

Mit lehet tenni egy kis faluban, ahol nincs munkahely? Lehet várni a csodára, vagy lehet cselekedni. Udvariban ez utóbbit választották. Nem most, már vagy 15 éve bekapcsolódtak az akkori Start programba, s máig lassan, de biztosan építgetik a helyi gazdaságot. Peszt Attila polgármester a folyamatvezérlő.

– Vannak, akik eljárnak a közeli nagyobb településekre dolgozni – mondja –, de azoknak is próbálunk megélhetést biztosítani, akik az elsődleges munkaerőpiacon elhelyezkedni képtelenek. Ne segélyt, hanem munkát adjunk! Ez a cél. Jelenleg 17 közmunkásunk van, akik közül ötnek a belterületi utak, közterületek, zöldfelületek rendben tartása a feladata. Hét személy mezőgazdasági termelést végez, öt pedig feldolgozza a termékeket.

Az egész úgy kezdődött, hogy részben saját, részben hosszú távú szerződéssel, 15 éves ingyenes használatra megkapott állami földeket kezdtek művelni. Összesen 12 hektárt. Aztán fóliasátrakat építettek, majd feldolgozóüzemet alakítottak ki. Szörp, savanyúság, lekvár a leggyakoribb termékük, de hizlalnak 12 malacot is; a húst a helyi étkeztetésben használják fel.

– Mindennél az alapvető cél az önellátás – hangsúlyozza a polgármester. – A helyieknek főző konyhára való szállítás, illetve a rászorulók támogatása, például karácsonyi élelmiszercsomaggal. Könnyíti a munkát, hogy már van hűtő- és fagyasztókonténerünk. Fagyasztott gyümölcsöt is tudunk felhasználni, értékesíteni. A pluszkészleteket eladjuk, főleg Simontornyára, Szakadátra, Gyönkre és Pincehelyre. Kelendő a paprikalekvárunk. Bodzaszörpből meg már Budapestre is szállítottunk kétszáz litert.

Érik a gyümölcs

Háromszáz gyümölcsfát telepítettek, főként meggyet, barackot és szilvát. Ezek jövőre kezdenek teremni, ha az őzek is úgy akarják. Az alapanyag-ellátás így biztosított lehet. Korábban előfordult, hogy vásárolni kellett gyümölcsöt a feldolgozáshoz, mert nem volt elegendő. (Néhány középület, például az óvoda udvarán vannak nagyobb, öreg fák.)

A munka gyümölcse beérik. A szó szoros értelmében. A feldolgozást nyáron diákok is segítik. Kis faluban nagyot álmodni nyilván nem lehet, de a reális cél elérhető. Ez pedig azonos a fogyasztói igényekkel: vegyszermentes élelmiszeripari termék előállítása. Felkapott portékájuk mostanában a bodzaszörp, keresettek a savanyúságaik és a lekvárjaik is.

Egyik érdekes cikkük a paprikalekvár, ami nem tévesztendő össze az Erős Pistával. Ez egy édesség. Be is mutatják majd szeptemberben, a Tamásiban megrendezésre kerülő közfoglalkoztatási kiállításon. Forrás: teol.hu, Wessely Gábor, Tolnai Népújság