Nagy István: Erős pilléreken áll a mezőgazdaság

fotó Pelsőczy Csaba

– Küszöbön áll az élelmezési válság a világ számos szegényebb térségében – mondta a lapunknak adott interjúban Nagy István. Az Agrárminisztérium újabb ciklusát kezdő vezetője szerint a katasztrófa csak akkor kerülhető el, ha a szárazföldi folyosó megnyitásával sikerül kiszabadítani a gabonát Ukrajnából. Ehhez magas szintű nemzetközi összefogásra van szükség, a húszmillió tonna gabona fogadásához és továbbszállításához szükséges infrastruktúrát ugyanis ki kell építeni. Ám a megvalósítás nem tűr halasztást: ha a gabona nem jut ki az országból, az súlyos társadalmi feszültségekkel és akár a háború kiszélesedésével járhat. Az agrárminiszter az északi szomszédunknál történt súlyos környezetkárosításról is beszélt. Elmondta, a Sajó ügyében a szlovák környezetvédelmi miniszter megtette a feljelentést, a mentesítési munkálatok pedig a hosszú tétlenkedés után végre megkezdődtek.

– Rendkívüli felhatalmazást kapott a kormány az áprilisi választásokon, az agrárminiszteri kinevezését pedig már másodszor vehette át. Hogyan készül a folytatásra?

– Megtisztelő, hogy folytathatom azt a munkát, amit négy évvel ezelőtt elkezdtem. Mindez talán annak köszönhető, hogy az elmúlt években egy olyan, négy pillérre épülő törvénycsomagot alkottunk meg, amely új alapokra helyezi a mezőgazdasági termelést hazánkban. Ennek egyik legfontosabb eleme volt a közös osztatlan földtulajdon rendezését célzó jogszabály, amely végre felszabadítja az agráriumot. A másik ilyen pillér az öntözéses gazdálkodásról szóló törvény, amely a termelés megbízhatóságát tudja garantálni. A harmadik, történelmi léptékű döntés a családi gazdaságok adózásáról szól, aminek köszönhetően a jövedelmezőséget is javítani tudjuk. A ciklus végén elfogadtuk a negyedik nagy pillért, a gazdaságok átadásáról szóló jogszabályt is, ami az egyik legégetőbb kérdést, a generációváltást hivatott elősegíteni.

– A tárcán belül milyen változásokra kell számítani az új kormányzati ciklusban?

– A környezetvédelem átkerült az ipari minisztériumhoz, így az iparpolitikával együtt olyan döntések tudnak születni, amelyek a környezetvédelem szempontjait is figyelembe veszik. A természetvédelem azonban nálunk maradt, így a tárcát nyugodtan nevezhetjük természeti erőforrások minisztériumának is. Új feladatkörökkel is bővültünk: a teljes élelmiszeriparért és a kereskedelempolitika irányításáért is mi felelünk majd.

– Miniszteri feladatait korábban nem látott nehézségekkel tarkított időszakban kell folytatnia. Hogyan lehet felkészíteni a mezőgazdaságot arra, hogy háborús helyzetben is helytálljon?

– A koronavírus-járvány olyan nehézségekkel állított szembe mindannyiunkat, amire nem voltunk felkészülve. Alig lábaltunk ki a Covid okozta krízisből, a szomszédunkban máris kitört a háború, aminek beláthatatlan következményei lehetnek. 

Azonban már a pandémia alatt is bebizonyosodott, hogy a magyar mezőgazdaság ütésálló. Ez ösztönözte arra a kormányt, hogy olyan döntést hozzon, amely alapjaiban változtatja meg az előttünk álló időszak agráriumát.

Forrás: Magyar Nemzet

https://magyarnemzet.hu/gazdasag/2022/06/eros-pillereken-all-a-mezogazdasag