Nagy István: Decemberben csaknem hatvanmilliárd forintot fizettünk ki a gazdáknak

Fotó Shutterstock

Tudatosság és fejlesztés – ez a két kulcsszó, ami a gyakorlatban segíthet túllendülni a nehézségeken,
és hátrányból előnyt kovácsolva hozzájárulhat a XXI. századi magyar mezőgazdaság megszületéséhez
– mondta el a januárban induló új közös agrárpolitikával, a KAP-pal kapcsolatban Nagy István,
agrárminiszter a Magyar Nemzetnek. „Az elhibázott szankciók miatt pillanatok alatt egekbe szöktek az
inputárak, s ha ez még nem lett volna elég, történelmi mértékű aszály sújtotta hazánkat. Ilyen helyzetben
talpon maradni és eredményt felmutatni nagy teljesítmény, ami elsősorban annak a hagyománynak és
erőnek köszönhető, ami a gazdatársadalomban van, valamint a tűzben próbált szövetségnek, ami az
elmúlt években a gazdák és a magyar kormány között kialakult” – emelte ki. Az első perctől kezdve azon
dolgoztunk, hogy a lehető legszélesebb védőernyőt tudjuk kialakítani nekik – tette hozzá. Elmondta: „az
áfában nem volt mozgásterünk, hiszen a tej, a hús, a tojás forgalmi adója már öt százalék, a korábbi
áfacsökkentések pedig csak rövid ideig törték le az árakat. Ezzel szemben az élelmiszerárstop
beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A rezsicsökkentés mellett a családokat és a nyugdíjasokat ezzel
is védjük a szankciók okozta áremelkedésektől. Emellett az ársapkás termékek iránti kereslet
ugrásszerűen megnőtt. A 2,8 százalékos tejből például 82 százalékkal veszünk többet, mint korábban.”
Az elmúlt hónapokban rengeteg pályázatot lezártunk, decemberben pedig csaknem hatvanmilliárd
forintot fizettünk ki a gazdáknak, ezzel minden, erre az évre vállalt kötelezettségünket teljesítettünk –
hangsúlyozta.

Forrás: Magyar Nemzet