Nagy Balázs értesítése alapján: „Tietek a pálya, önöké a pálya!” – birtokba vette a lakosság az új KRESZ-parkot

nepfolakitelek.hu

Megtörtént a műszaki átadás-átvétele a nagykőrösi Cifrakertben létrejött új KRESZ-parknak. A tesztidőszakban felmerülő hibákat javítani fogják. Fontos, hogy a pálya mindenki előtt nyitva áll, ingyenesen használható, de a jelzőlámpa 1️⃣0️⃣0️⃣Ft-os érmével működik, melyért 10 percig lehet használni a lámpát, 60 perc lámpahasználat 400 Ft. Ezzel a KRESZ-parkot kivitelező Szent Vitus Alapítvány autistákkal foglalkozó programját támogatja.

Az Önkormányzati Híreknek Dr. Körtvélyesi Attila alpolgármester elmondta: Kedves Nagykőrösiek! Sokak örömére elkészült a KRESZ-park itt a Cifrakertben. Amint látható, már a gyerekek is birtokba tudják majd venni, hiszen működik a lámpa, elkészült a kiülő, felfestésre kerültek az útburkolati jelek, és a táblák is kihelyezésre kerültek. A Vitéz utca felől is most már a kapu felnyitásra került, hiszen maga az építési munka a végéhez közeledik. Itt van velem Lukácsi Tamás, a Szent Vitus Alapítványnak a képviselője, akiknek a segítségével meg tudtuk valósítani ezt, és ezúton is köszönjük a támogatást, és Tamás érdeklődnék, hogy hogyan állunk most akkor a KRESZ parkkal pontosan?

Lukácsi Tamás, (a kivitelezést végző Szent Vitus Alapítvány képviselője): Jelen pillanatban a kivitelezési szakasz lezárult. Most egy tesztidőszak következik, amiben az esetlegesen felmerülő hibákat kiszűrjük, és ezeket megjavítjuk. Így például már most, hogy így megnéztük az átadás során a dolgokat, már most felmerültek olyan problémák, amiket ki fogunk javítani, illetve maga a lámparendszer is, ugye ez egy saját hazai fejlesztésű lámparendszer. Ennek is a működését le kell tesztelni, hogy mennyire stabil, van-e rajta javítani való. Ha már a lámparendszerről beszélünk, ez egy százas bedobásával működik 10 percig. Ez itt látható egyébként itt mögöttünk a padoknál. A százas bedobásával egyébként a közlekedés, oktatás programunkat támogatja, aki bedobja ezt a százast. Szeptemberben fog indulni ez a program. Mi kifejezetten autizmussal élő gyerekeknek tartunk nagy közlekedésbiztonsági oktatást ebben a parkban, de természetesen mindenki számára nyitott ez a park. Itt megragadnám az alkalmat, hogy megköszönjem Nagykőrös Város Önkormányzatának és Körtvélyesi Attila alpolgármesternek személyesen, hogy ennyire gördülékenyen mentek itt a dolgok, hogy ennyire támogató környezetbe érkeztünk. Mi úgy érezzük, hogy nagyon jó helyen vagyunk, és mindenkinek nagyon remélem, hogy tetszeni fog ez a park és használni is fogják.

Dr. Körtvélyesi Attila: Köszönjük szépen! Örülök, hogy nálunk valósítottuk meg ezt a közösen ezt a KRESZ-parkot. Remélem, hogy még sok hasonló közös projektünk lesz, és egyúttal arra kérek minden nagykőrösit, gyermekeket és felnőtteket egyaránt, vegyék birtokba, ezt a KRESZ parkot próbáljuk ki, teszteljük együtt, mert most már tietek a pálya, önöké a pálya.

HT

Forrás: Nagy Balázs Facebook oldala