
Összecsapások robbantak ki Párizsban és több francia nagyvárosban, ahol újabb tömeges demonstrációt tartottak a nemrég elfogadott nyugdíjreform ellen. Május 1-jén a szakszervezetek világszerte számos országban szerveznek tüntetéseket és felvonulásokat. Moszkvában és Havannában viszont idén elmaradtak a tömeg-rendezvények.
Már kora délután csatatérré vált Párizs belvárosa, ahol becslések szerint több százezer tiltakozó vonult fel május elsején. A tüntetők közül kivált radikális csoportok kirakatokat zúztak be, kövekkel és Molotov-koktélokkal támadtak a rohamrendőrökre, akik könnygázzal oszlatták a tömeget. Néhány óra leforgása alatt több, mint félszáz embert vettek őrizetbe, egy rendőrt másodfokú égési sérülésekkel szállítottak kórházba.
Összecsapások robbantak ki Nantes-ban és több más francia nagyvárosban is, ahol tízezrével vonultak utcára az emberek. A tüntetők a nemrég elfogadott nyugdíjreform visszavonását követelték. A nyugdíjkorhatár emelését is tartalmazó törvénycsomag ellen hónapok óta sztrájkokkal és utcai demonstrációkkal tiltakoznak a legnagyobb francia szakszervezetek.
„Még soha nem volt ilyen erős a felháborodás országszerte. Emmanuel Macron elnök hiába bízik abban, hogy kifullad a tiltakozás. A mai tömeges tüntetések is bizonyítják, hogy nem adjuk fel, kitartunk a követeléseink mellett”
– mondta az egyik szakszervezeti vezető.
Isztambulban a török hatóságok több tucatnyi embert vettek őrizetbe, miután felvonulók egy csoportja a tiltás ellenére megpróbált bejutni a Taksim térre. Ez a törökországi baloldali mozgalmak számára szimbolikus helyszín: 1977 május elsején 34 ember halt meg itt, amikor ismeretlenek tüzet nyitottak a felvonuló tömegre. A tragédia után a téren megtiltották a tömegrendezényeket, így a május elsejei felvonulások rendszeresen konfliktusba torkollnak. Ezúttal a két hét múlva esedékes parlamenti és elnökválasztás miatt is izzanak indulatok a török városban.
Moszkvában a Kommunista Párt maroknyi képviselője és néhány tucatnyi szimpatizáns gyűlt össze Marx Károly szobránál. A legnagyobb oroszországi szakszervezet már korábban közölte, hogy terrorfenyegetettség miatt idén elmarad a hagyományos felvonulás a fővárosban.
A Vörös teret már a múlt hét közepén lezárták, éjszakánként a hadsereg páncélozott járművei gyakorolnak a május kilencedikei, győzelem napi katonai parádéra.
Havannában is elmaradt az ünnepi felvonulás. A kommunista kormány – 1959 óta először – gazdasági okokra hivatkozva mondta le a tömegrendezvényt.
Kubában a munka ünnepén általában buszokkal szállítják a fővárosba a felvonulókat, az ország minden részéből. Ám szigetországban az elmúlt hónapokban súlyos üzemanyaghiány alakult ki. A havannai kormány az amerikai szankciókat okolja a válság miatt, ugyanakkor elismerte, hogy a legfontosabb üzemanyagszállító partnere, Venezuela a szerződésben vállalt mennyiség felét sem tudja biztosítani.
A kommunista Kínában öt napos munkaszünettel ünneplik a jeles napot. Már a hétvégén milliók keltek útra, hogy meglátogassák rokonaikat, vagy felkeressék az ország népszerű turisztikai látványosságait. A koronavírus -járvány kitörése óta először mindenfajta korlátozás nélkül lehetett utazni.
Én leginkább a kaszinóban fogok szórakozni. Persze csak módjával, a játék kedvéért,. aztán vásárolgatok és jókat eszem – mondta egy vuhani turista, aki a játéktermeiről híres Makaóra látogatott.
Az ázsiai országok többségében ugyanakkor május elsején a munkavállalók jogaiért vonulnak utcára az emberek. Szöulban több, mint tízezren követelték, hogy a kormány törvényben garantálja a munkakörülmények javítását. A szakszervezetek bejelentették, hogy júliusban általános sztrájkot hirdetnek Dél-Koreában.
Forrás: hirado.hu