
A Polgári Kisgazdák számára a gyermekek, az ő testi és szellemi fejlődésük, így természetesen a felsőoktatás helyzete is elsődleges fontosságú, mert az egyénnek is, a társadalomnak is ez képezi a megfelelő alapját.
Ezért /is/ olvastam figyelmesen „A nemzeti felsőoktatásról szóló és a kapcsolódó törvények módosításáról szóló” törvényjavaslatot.
A törvényjavaslatban található „kapcsolódó” szó nem véletlen, mert összesen 15 törvény egyidejű, kisebb vagy nagyobb mértékű módosításáról van szó! Ilyen például közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény, a társadalombiztosítási nyugellátásról és a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól, a családok támogatásáról, az állami vagyonról, a korhatár előtti ellátásról szóló törvény is.
A felsőoktatási intézmény részeként működő klinikai központban egészségügyi szolgálati jogviszonyban foglalkoztatott, tudományos fokozattal rendelkező személyek alkalmazása a korábbiaknál egyszerűbbé válik.
A jövőben a felsőoktatási intézmény jogosult lesz az üzemeltetéssel, szervezéssel, kutatás-fejlesztéssel és innovációval kapcsolatos tevékenységek ellátására intézményi társaságot létrehozni.
Nemzetközi pályázati feltételeknek való megfelelés céljából – a Kormány jóváhagyásával – szintén intézményi társaság alapítható.
A távoktatás mellett a távolléti oktatás is meghatározásra kerül, mert a felsőoktatás nemzetköziesítését ez is támogatja.
A tudományos kutatásról szóló törvény tervezett módosítása kimondja, hogy minden év március 31-ig a felsőoktatási intézmény a felelős miniszter felé beszámolót köteles készíteni a létrehozott szellemi alkotásra vonatkozó hasznosításról.
Kisebb változtatások elé néz az oktatási nyilvántartásról, a társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, az Erzsébet-táborokról szóló törvény is.
A tervek szerint a kihirdetés utáni napon, ill. kisebb részben 2021. július 1-én lép majd hatályba az új jogszabály.
Dr. Bakos Zoltán
KPE szakértő