Sokan a kenyeret, s amiből készül, azt a gabonafélét, életnek is nevezik. Jelképpé vált, melynek egyetlen darabja (falatja) megmenthet a megsemmisüléstől, az elmúlástól. Oly sokan „megénekelték” a hozzáfűzött hitet, legendákat, például a megszegése előtti keresztvetést, a lehulló morzsa felszedését, mert ez „Jézus Krisztus teste”… Dankó Mihály írása.
A kerek, a hosszúkás, a cipó alakú – ha kezünkbe vesszük, minden olyan természetesnek tűnik. Pedig ez maga a csoda: az egy szem magból kikelő kalász, s az a munka, melynek eredményeként az asztalra kerül egy karéj belőle. Igen, mára leegyszerűsödött a világ, a gépek korában minden megy a maga útján. Már csak emlék a nagy melegben verejtékezve arató apa, a teknő fölé hajló, dagasztó anya, vagy éppen a kemencét fűtő nagymama. Bizony, ők talán jobban megbecsülték, átérezték ennek az alapvető tápláléknak a fontosságát. Modern világunkban kissé elvesztette vezető szerepét, misztikumát, sőt, az utóbbi években sokféle, egymásnak akár ellentmondó vélemények is terjengenek róla. Együk vagy ne együk, miért jobb a teljes kiőrlésű, mint a fehér stb.? Hétköznapi ember hétköznapi gondjai ezek!
De történhet bármi, a kenyér meg kell, hogy maradjon az élet, a fennmaradás szimbólumának. S ha emlékezünk augusztus 20-án, Szent István mellett, aki az államalapítással a magyarok fennmaradását érte el, méltó helye van az új kenyér ünnepének is. A jövőbe vetett hitünk erősítése mellett jó alkalom ez az emlékezésre is. Én sem felejtem el soha nagymamám „kakastejjel és varjúvajjal” készült házi kenyerét, vagy apám becsületét, mikor ő volt a „kenyérkereső” a családban. Hiszem, hogy amíg kenyér (étel) kerül az asztalra, addig mindig van remény.
(Dankó Mihály, szon.hu)
Első királyunk a kereszténységben az István nevet kapta. A névválasztás tudatos lehetett az európai keresztény államok közé beilleszkedni vágyó Géza fejedelem részéről: István, görögül Sztephanosz azt jelenti: „koszorú, korona”. Hogy a név jelentőségét felismerték, arról a Kálmán-kori Hartvik püspök-féle István legenda tudósít. Eszerint a szülés előtt álló Sarolt fejedelemasszony előtt álmában megjelent Szent István első vértanú, s így szólt hozzá: „Bízz az Úrban, asszony, s légy biztos, hogy fiút fogsz szülni, akinek e nemzetségben először jár korona és királyság, és az én nevemet ruházd reá”. Hartvik a görög nyelvben járatlanoknak még a szájába is rágja a látomás értelmét: „az István nevet kapta… mert ami «István» a görög nyelvben, «korona» a latin beszédben.”
Noha a legfőbb királyi jelvény, a korona általában mindenütt nagy tiszteletben részesült, az a fajta szentség és közjogi méltóság, amit a magyar nemzet tulajdonított a Szent Koronának, másutt ismeretlen volt. A megkülönböztetett tisztelet okai közt első helyen szokás emlegetni, hogy a hagyomány Szent István koronájával azonosította, sőt sokáig még a koronakutatók is úgy hitték, hogy a koronának legalább a felső része Istváné lett volna. Györffy György mindmáig az ő személyéhez köti a felső, úgynevezett latin koronát, amennyiben feltevése szerint az István fejereklyetartójából készült volna. (Koronánk készítésének helye és időpontja ma sem tisztázott egyértelműen.) Magam a korona hagyományok megszentelte közjogi állásának és tiszteletének fő okát abban látom, amit a legenda is a szánkba rág, nevezetesen: Szent István és a korona a nevükben egyek. Hagiosz Sztephanosz „hungarus” magyarra, vagyis latinra fordítva szent koronát jelent, s mint ilyen lett a személy, később az ő nevét viselő tárgy a keresztény magyar államiság megtestesítője. Más szóval, a korona Sztephanoszt, első királyunkat, annak személyén keresztül pedig a mindenkori királyt jelképezte. (A korona megszemélyesítésére a régi katolikus naptárban is találunk példát. A latin Korona, azaz „Koszorú” asszony és katona férje, Viktor, azaz „Győző” ókeresztény vértanúk ünnepét május 14-én ülték meg régen. Jelképes kettősük neve ugyanazt a gondolatot fejezi ki, mint István királyé. A koszorú a győztesnek kijáró diadém, a korona pedig a királynak.)
Szent István névünnepe, István király, Szent Király vagy egyszerűen Király napja, 1949 óta az Alkotmány és az Új kenyér ünnepe, a rendszerváltás óta legfőbb állami ünnepünk lett. István szentté avatása, névünnepének naptárba iktatása, amihez VII. Gergely pápa adott felhatalmazást, I. (Szent) László király és a magyar püspöki kar érdeme. (Csak az 1179. évi III. lateráni zsinat óta lett a szentté avatás az Apostoli Szék kizárólagos joga.) A szentté avatási eljárás részeként 1083. augusztus 20-án, a Nagyboldogasszony nyolcadába eső vasárnapon nyitották meg István király sírját. A magyar egyház ezt a napot iktatta a naptárba István névünnepeként. (jelesnapok.oszk.hu)
