
Több százezres tömeg előtt mondott ünnepi beszédet a miniszterelnök az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződésében. A hallgatósághoz a Békemenet résztvevői is csatlakoztak.
Orbán Viktor az 1956-os eseményekről szólva úgy fogalmazott, a nemzetek életében vannak pillanatok, amikor dönteni kell: vagy ide, vagy oda kell állni, szempillantás alatt kiderül, ki a jó, ki a rossz. A kormányfő szerint mi magyarok jól döntöttünk, protestáltunk, felegyenesedtünk, harcoltunk. A miniszterelnök hozzátette: arra a csodálatos napra emlékezünk, amikor mi, magyarok megmutattuk magunknak, a világnak és az ellenségeinknek, kik is vagyunk valójában.
Évekbe telt jóvá tenni a baloldal rombolását, de sikerült talpra állítani Magyarországot. Eközben a nemzeti egység végig fennmaradt, és munkások, mérnökök, földművesek, kis- és nagyvállalkozók, tudósok, tanárok, ápolók és orvosok összefogásával sikerült eltakarítani a romokat.
Egymillió új munkahelyet hoztunk létre, „lerúgtuk magunkról a devizahiteleket”, letörtük az adókat, és eljutottunk odáig, hogy jövőre a minimálbér is nagyobb lesz, mint az átlagbér volt a szocialisták idején. Visszaszereztük a közműcégeket és másfélszeresére növeltük a nemzeti vagyont, megadóztattuk a multikat, megvédtük a családokat, és egész Európában a legalacsonyabbra vágtuk vissza a rezsiköltségeket.
Hazánk ma már elég erős, hogy egyszerre becsülje meg az időseket és a fiatalokat, ennek megfelelően visszaépítjük a 13. havi nyugdíjat, jövőre nem kell szja-t fizetniük a munkából élő fiataloknak, a gyermeket nevelő családok pedig visszakapják az idén befizetett adójukat.
Orbán Viktor szerint ideje volna, hogy Brüsszelben is megértsék, velünk még a kommunisták sem boldogultak. A rezsi- és migránsügy után harmadszor is igazunk lesz: Magyarország lesz az első olyan ország Európában, ahol az iskola falainál megállítjuk az erőszakos LMBTQ-propagandát. https://www.youtube.com/embed/NFiEdjYh1I4?modestbranding=1
A Kárpát-medencében a szabadságért minden nap meg kell harcolni. A szabadságharchoz nemcsak szív, nemcsak ész, de erő is kell, a mi erőnk pedig az egységünk. Ennek alapja, hogy ugyanabban hiszünk, mi mind hiszünk egy erős és független Magyarországban. A magyarok sorsáról most is a magyarok fognak dönteni.
Ha meg akarjuk védeni a családjaink biztonságát, országunk határait, a gyermekeink jövőjét, a munkánk gyümölcseit, a nyugdíjunkat, a fizetésünket, a rezsicsökkentést, ha meg akarjuk őrizni kultúránkat, szokásainkat, nyelvünket, vagyis, ha meg akarjuk védeni a mindennapi életünk szabadságát, akkor mindenkinek ki kell vennie a részét a ránk váró küzdelemből. Minden magyarra számítunk, akinek számít Magyarország jövője, zárta szavait a kormányfő. (kormany.hu)