Minden idők legnagyobb bálját rendezték meg a gyulai gazdák / Egy leégett csólyospálosi tanya újjáépítésére gyűjtöttek adományokat

Fotó Gyulai Hírlap, Tóth Péter

Gazdabált rendeztek január 26-án a Tölgyfa étteremben. Az eseményre idén rekordszámban érkeztek, többen a határon túlról is, az este díszvendége Kovács József országgyűlési képviselő volt.

„Így a báli szezon közepén nagy örömmel vettem részt szombaton este Gyulán két bálban is. Elsőként a sportbálba látogattam el, ami hagyományosan a városi sportcsarnokban került megrendezésre, ahol több mint 500 meghívott vendég jelenlétében dr. Görgényi Ernő polgármester úr átadta az Év Sportolói díjakat is. A remek, zenés estről nehezen indultam tovább a Tölgyfa vendéglőbe, ahol a Gyula Gazda és Polgári Egyesület tartotta éves gazdabálját, ahova határainkon túlról is érkeztek vendégek. A táncos mulatság jó hangulatát a nagyváradi Sanzon együttes biztosította, igazi báli hangulatot teremtve.”

Forrás Dr Kovács József facebook oldala

Werner György, a Gyulai Gazda és Polgári Egyesület elnöke elmondta, hogy idén már harmincadik alkalommal rendezték meg a gazdabált, amelynek főszervezője a kezdetekben a Kisgazdapárt volt, majd a gyulai gazdaegyesület vette át ezt a feladatot.

– Minden idők legnagyobb gazdabálját sikerült összehozni – mondta az egyesület elnöke, hiszen idén 189 fő jelezte, hogy részt szeretne venni a rendezvényen.

A bálnak idén különleges apropója volt. Mint megtudtuk, az egyik gazdatársuk, Gémes Péter tanyája az év elején leégett Csólyospáloson, számára gyűjtöttek adományokat az este folyamán.

A találkozóra Zentáról, Zomborról és Magyarkanizsáról is érkeztek gazdák, a zenét pedig – immáron harmadik alkalommal – a nagyváradi Sanzon együttes szolgáltatta.

Forrás: Gyulai Hírlap – Fotó:Tóth Péter