Mikor lesz a világvége?

Fotó kemenysepres.katasztrofavedelem.hu

Lóránt Károly írása teljes egészében a Magyar Hírlap 2021. június 29-i számában olvasható.

Borzalmas jövő vár ránk. Elég bármely újságba belenézni, vagy bármely tévé vagy rádió híradását meghallgatni – Covid–19-től függetlenül – ömlenek ránk a negatív jóslatok. A Föld felmelegszik, a tenger elönti nemcsak az indiai-óceáni és csendes-óceáni kis szigeteket, de még Banglades tengerparti területeit is százmilliók életterét szüntetve meg, a Föld elsivatagosodik, klímamenekültek százmilliói kerekednek fel.

És ha ez még nem volna elég, a fajok nagy része kihal, a természeti csapások (vihar, esőzések) szélsőségesebbé lesznek, és maga az időjárás is kiszámíthatatlanabbá válik, megnő az extrém meleg/hideg napok aránya. Mindez az IPCC, vagyis a Kormányközi Klímaváltozási Bizottság elmúlt harminc évben publikált anyagaiban olvasható.

Persze ha az ember veszi a fáradságot, és alaposan beleolvasgat a most már mintegy 25 ezer oldalt kitevő IPCC-dokumentumokba, azt is észreveheti, hogy az egyes jóslatok mellé valószínűségi változókat is rendelnek, és amire azt mondják, hogy valószínű, ott a valószínűség 66 százaléknál kezdődik, vagyis majdhogynem azt mondhatjuk, hogy vagy bekövetkezik, vagy nem (ez utóbbi 50 százalékos valószínűséget jelentene).

Az IPCC összefoglaló anyagai és azok nyomán a nemzetközi sajtó ezekről a valószínűségekről megfeledkezik, és amit a tudósok – nehogy esetleg elveszítsék az arcukat – csak valószínűnek emlegetnek, a média már tényként közli, ráijesztve a kérdésben járatlan állampolgárra, egyben eladhatóbbá téve újságját vagy csatornáját. Tény ugyanis, hogy az állampolgár nemigen hajlamos olyan cikkeket olvasni, amelyek, mondjuk, az ötéves terv (vagy mai megfelelője) túlteljesítéséről szólnak, ám elolvas, rákattint minden gyilkosságra vagy katasztrófára.

A világvége-előrejelzések egyidősek az emberiséggel, ami logikus is, hiszen ha volt kezdete, márpedig volt, akkor végének is kell lennie. Ez a motívum szinte minden kultúrában megtalálható.

A csillagászok és a fizikusok persze tudják az időpontot, alig egymilliárd év múlva a Nap sugárzása annyira megerősödik, hogy a tengerek elpárolognak, a szén-dioxid-ciklus megszakad, leáll a fotoszintézis, kihalnak az eukarióták, vagyis minden növény és állat. A kékmoszatok (prokarioták) azonban még egy darabig húzzák. A Föld persze addig is összeütközhet hatalmas meteoritokkal, amely események megváltoztatják a földi életet. De ez még messze van, és minek törje az ember a fejét rajta, ha még a Newton-féle világvégét sem éri meg.

Most annyiban van szerencsénk, hogy a várható armageddont a szén-dioxidra kenik, a hiten kívül kevés bizonyítékkal a háttérben, de még nem is ez a legnagyobb baj, hanem az, hogy a poklok poklával való fenyegetéssel olyan politikára akarják az embereket rákényszeríteni, ami teljesen irreális. 

Nemcsak a kitűzött célt nem lehet vele elérni, hanem szét fogja zilálni az egész európai gazdaságot, mert persze mások nem olyan ostobák – egy-két demokrata kormányzású amerikai tagállam kivételével –, hogy az európai példát kövessék, de még ha esetleg akarnák is, nem lenne rá pénzük.

Ma az emberiség körülbelül százszor annyira terheli bolygónkat, mint az ipari forradalom előtt, mert a népesség és az egy főre jutó energia- és nyersanyag-felhasználás is nagyjából tízszeresére nőtt. Ennek a folyamatnak természetromboló hatásai közismertek.

Teljesen jogos az az álláspont, hogy egy véges rendszerben, mint a Föld, nem lehet a végtelenségig növekedni, és már untig elég jele van annak (és nem a szén-dioxid), hogy a Föld igénybevétele túlzott. Kérdés, hogy a fogyasztói társadalomról át lehet-e térni a fenntartói társadalomra, ahol a központi kérdés nem a minél nagyobb GDP és profit, hanem a meglévő erőforrásokkal való tudatos és takarékos gazdálkodás.

A mai vita azonban nem a Föld megóvásának reális megoldásairól szól, hanem arról, hogy a mindenfajta katasztrófákkal való fenyegetéssel hogyan lehet országokat, közösségeket rávenni arra, hogy számításokkal bizonyíthatóan irreális politikát kövessenek.

Van-e logika abban, hogy akik a földi kutyák vagy valamilyen növény miatt tüntetnek, ha a migránsokat visszatartó kerítésépítésről vagy nemzetközi kötelezettségekből fakadó radarépítésről van szó, teljesen rendben lévőnek találják több száz vagy európai léptékben több százezer négyzetkilométer napelemekkel vagy szélerőművekkel történő beborítását?

A katasztrófákkal való fenyegetés valójában nem a Föld megóvását szolgálja, hanem lényegét tekintve egy hatalmi, birodalmi, idegen szóval imperialista eszköz. A lényeg a hatalom kiélése az által, hogy a katasztrófákat vizionáló mozgalmak akaratukat másokra kényszerítik.

Ha felülünk ezeknek a fenyegetéseknek nemcsak magunknak okozunk hatalmas károkat, hanem elmulasztjuk a legfontosabbat: a klímaváltozáshoz való alkalmazkodást és bolygónk valódi védelmét. 

(A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója)

Forrás: Magyar Hírlap, Lóránt Károly