– vitéz Illés Bálint síremlékének újraavatása –
Virágvasárnap szakadó esőben vitézek, nemzetőrök, családtagok és civilek álltak a a bükkszentmártoni temetőben, hogy a Gömörpéterfalváról elűzött vitéz Illés Bálint síremlékét újból felavassák
(Gömörpéterfala község Felvidéken, a Besztercebányai kerületben, Rimaszombat járásban, a magyar határtól 1 km-re fekszik. 2011-ben 250 lakosából 215 magyar és 16 szlovák volt. Egykori templomát a 13. században építették. A hagyomány szerint a tatárok elől menekülő IV. Béla ide tért be kíséretével, s imádkozott országa megmeneküléséért. A templom helyén ma ravatalozó áll.
Itt született 1935 október 6-án Tőzsér Árpád költő, műfordító, kritikus, irodalomtörténész, publicista.)
A második világháború befejeztével újabb átrendeződés vette kezdetét Európában, melynek következtében folytatódott a magyarok megaláztatása határon innen és túl. 1947-ben egy levezényelt bolsevik gaztett zajlott: deportálás, mely az emberiség egyik legsúlyosabb bűncselekménye volt, Benes és bandája véres tobzódása, melyhez a magyar kommunisták mosolyogva asszisztáltak.
1947 nyarán vitéz Illés Bálint és családja is a listájukra került, de a családfő úgy döntött, hogy nem várja meg a bevagonírozást, hanem népes családjával, kilenc gyermekével és feleségével Magyarország felé vette az útját. Legfiatalabb gyermekük, aki ezt a családi- s nemzeti ünnepet szervezte, akkor három hónapos volt. A különös sorstragédia lapjára írandó az a tény, hogy kiűzetésük előtti hetekben adományozta a család Gömörpéterfalva katolikus egyházának a harangot. A harang ma is ott szolgál.
Ezt idézte az a kisharang, amely Bükkszentmárton temetőjében zúgott, amikor a vitézi zászló kíséretében a család a sírhoz vonult.
A ceremóniát vitéz Plank Gábor Miklós koordinálta, az avató beszédet vitéz Török János vitézi hadnagy tartotta.
1947 nyarán vitéz Illés Bálint és családja a heves megyei – Balaton községgel határos – Tarca tanyán nyert menedéket. Itt folytatták, itt kezdték újra. Jószágtartásra rendezkedtek be, de már csak bérelt földeken tudtak gazdálkodni. 1960-ban elvették a tanyát, mert elkezdődött a téeszesítés. Jött a padlások leseprése, az élelmet biztosító munkaerő gyötrése, rokkantra verése és meggyalázása.
Ez vezetett oda, hogy 1960-ban vitéz Illés Bálint családjával együtt Bükkszentmártonba került. Munkát keresett és talált a közeli Borsodnádasdon, ahol betegsége, megtörtsége miatt csak fűtői munkakörben tudott elhelyezkedni. Végül innen ment nyugdíjba.
Vitéz Illés Bálint a hallgatás, az agyonhallgatás homályába burkolódzva élte életét. A rehabilitáció, mint a rend méltó elismerése napjainkig sem történt meg. Egyre több, korabeli vitézi címmel kitüntetett honfitársunk azonban ismeri családja múltját és él a lehetőséggel. Így cselekedett vitéz Illés Bálint lánya, Kovács Andrásné Ilona asszony is, amikor családjával együtt esküt tett és várományosként felvette a vitézi címet. Neki köszönhető ez az alkalom is, hogy vitéz Illés Bálint családi sírboltját újraavathatták és a sírkőre új tábla került.
vitéz Török János átfogó, sok apró részletre is kitérő avatóbeszédében napjaink rémtörténetére is utalt: „Ismét viharfelhők forognak a fejünk felett, talán még viharosabbak, mint eddig bármikor az emberiség történetében. Gondoljuk csak át, a szomszédunkban dúló háború ereje nemhogy lankadna, de minden idők legnagyobb fegyver arzenálja irányul a háborús övezetbe, miközben az emberek hazájukat, mindenüket hátrahagyva, fejvesztve menekülnek, csakhogy az életüket menthessék… A háború mindig csak halált, szenvedést, fájdalmat, helyrehozhatatlan károkat hozott. Keresztyén emberként ésszel fel nem fogható, hogy mi történne akkor, ha bekövetkezik egy eszkaláció a mostani háborúban.
Bükkszentmártonban, 2023. virágvasárnapján, a legnagyobb keresztény ünnepkörben, ezekkel a gondolatokkal avassuk újra honfitársunk, vitéz Illés Bálint síremlékét, a család által készíttetett új névtáblával.”
A rendezvényen vitéz Hegyesi Hudik Margit Elindultam szép hazámból című népdalt énekelte, majd vitéz Szíki Károly nemzetőr ezredes Gyóni Géza: Csak egy éjszakára című versét mondta el, végül Sülyi Károly nemzetőrnagy az Összetartozás dalt énekelte el.
Kovács Andrásné Ilona asszony köszönő szavaival és koszorúzással zárult a felemelő ünnepség.
Tőzsér Árpád: Szótlanul
Jön még tavasz, ha már végső a tél? –
kérdi az agg a zord isteneket.
Csönd van, kojtol a csent hasáb s alél,
Althaia hiába ügyeskedett.
Születésünk s végünk hiteltelen,
hisz egyikre sem emlékezhetünk.
Tavasz és tél (a tünékeny jelen
e két vége) kétes semmibe csüng.
Ha Aeolus tömlőiből a szél
kisüvít, s le-lehasad egy sor ág,
s nem a (széthullt) szimmetria s gyökér
mítosza tartja már a koronát:
csak az ősz biztos, a hulló levél,
az ön-kékjükbe bukó íriszek,
fű, fa, mi él, minden hitelben él,
elfárad a faj, s hulltával fizet. –
Heti Hang Szóró—-Hangosan mindenről, ami nekünk fontos
Kép: Vitéz Török János
Forrás: preshaz.eu
