Miklós napi köszöntő

minimatine.hu

December 6-án emlékezünk meg Szent Miklós püspökről, aki nagylelkű és bőkezű felebaráti szeretetével a karácsony előhírnöke.

A hagyomány szerint a 3. században született a kis-ázsiai Patarában, gazdag kereskedőcsaládban. Szüleit kiskorában elvesztette, egyik rokona nevelte, s ő ismertette meg a kereszténységgel. Megtérése után Miklós jótékony célokra szétosztogatta örökségét, a hívők pedig égi jelre megválasztották Müra püspökévé. Ez a nap egyben a gyermekek által is várt Mikulás-ünnep.

Magyarországon is – mint oly sok más országban és kultúrában – feltűnik a prémes, vörös köpenyben járó, fehér szakállú alakja, személyéhez kapcsolódik a Mikulás-napi ajándékozás szokása.

Isten éltesse, boldog névnapot kívánunk minden kedves Miklós nevű kisgazda tagunknak, barátunknak és olvasónknak!