Migránsok lövöldöztek a magyar–szerb határnál

Fotó privatbankar

Mintegy húsz migráns csapott össze szerda este a szerbiai Hajdújárás közelében. Az elfajuló vitának fegyveres összetűzés lett a vége. Fél 8 körül lövések is eldördültek. A szerb rendőrség gyors reakciójának köszönhető, hogy nem lett súlyosabb következménye az esetnek, de így is voltak sebesültek, meglőtték egymást a bevándorlók. A migránsok egy részét őrizetbe vették, míg a többieket a befogadóközpontokba szállították.

A legfrissebb migránsleszámolás kapcsán az észak-bácskai körzet vezetője úgy fogalmazott: annak ellenére, hogy a bevándorlókkal kapcsolatos helyzet jelentősen javult az elmúlt időszakban, és a befogadóközpontban, illetve Szabadka központjában gyakorlatilag ideálisnak mondható, az erdőben még mindig vannak ellenőrizetlen migránscsoportok. Ők Szerbia észak-keleti és észak-nyugati részérők érkeznek a határövezetbe, átlagosan öttől harmincan vannak egy-egy csoportban.

Ezek a bevándorlók az éjszaka folyamán hosszú kilométereket tesznek meg, hogy átjussanak a határkerítésen. A mozgásuk során több települést és községet érintenek – szögezte le Bojan Soralov.

További rendőröket akar a térségbe a körzetvezető

Az esti eseményekkel kapcsolatban a körzetvezető elmondta: két ember szenvedett lőfegyver okozta sérülést.

A szabadkai rendőrök gyors beavatkozásának köszönhetően sikerült úrrá lenni a helyzeten, több embert őrizetbe vettek, a többieket pedig a városi befogadóközpontba szállították. Ott ugyanis jelenleg van szabad kapacitás

– pontosította a szerda esti történéseket Soralov.

A körzetvezető ugyanakkor megjegyezte, hogy továbbra sem elégedett a szabadkai erdőben uralkodó helyzettel, vagyis annak az ellenőrzésével, még akkor sem, ha a tavaly nyári számokhoz képest jelentősen csökkent az ott lévő migránsok száma.

Bojan Soralov egyben bejelentette, hogy kérvénnyel fordul a szerbiai belügyminisztériumhoz. Azt szeretné elérni, hogy a rendfenntartó erők nagyobb számban legyenek jelen az említett térségben. Erre elsősorban a lakosság biztonsága miatt van szükség – tette hozzá.

Forrás: Magyar Nemzet, V4NA

https://magyarnemzet.hu/kulfold/2023/02/migransok-lovoldoztek-a-magyar-szerb-hatarnal