Mezőgazdaság – a legfontosabb hivatás a világon

Fotó: Shutterstock

Egy gyenge tél után vagyunk már sok helyen nyílnak a tavaszváró virágok és érkeztek már gólyák is és a madárhangok jelzik, hogy közeleg a tavasz.

A gazdák a tél során feltöltődtek hasznos ismeretekkel. Címnek egy növényvédő cég reklámtáskáján lévő feliratot választottam jelezve, milyen sok ismeretre van szükségük a mezőgazdaságból élőknek. Korábban egyszer már írtam a paraszti munka sokrétűségéről ennek a lapnak hasábjain. Akkor Szabó Pál népi írótól idéztem, aki leírta, hogy az ő apjának mennyi mindenhez kellet értenie a vetéstől az aratásig, de tudni kellet a helyes metszést és a méhészetet is.

A mezőgazdaág azóta sokat változott és a paraszt kifejezést sem igen használjuk, mert volt idő mikor a buta jelzővel párosították vagy zsíros parasztként, mint népellenség volt megemlítve. Bízom benne, hogy vagyunk még, akiknek egy görcsös tenyerű munkában meghajlott hátú dolgos ember képe jut eszébe és a sok paraszti bölcsesség, mely a családok generációin át maradt fenn. Ma a gazda szó vált gyakorivá, ami többet jelent a csak számokkal való bánásmódnál, jelenti az adott gazdasághoz szükséges valamennyi ismeretet. Ezért fontos, hogy télen a gazdák, ha kell oktatáson vegyenek részt, de fontos a szakmai rendezvényeken való részvétel, a kiállítások látogatása és a kollégák véleménye is ismeretül szolgálhat. Nem ismeretlen a gazdáknál az internet használat, ahonnan sok hasznos információ szerezhető be.

Most egy –két témáról írok, melyek a tél során megragadták figyelmemet.

Oktatás

A NAIK honlapján olvastam, hogy kevésbé érdeklődnek az agrárképzések iránt. Ezért lenne hasznos, ha minél többen már kisgyermekkorukban megismerkednének a növények termesztésével. Olyan hírt is olvastam, hogy Amerikában a testnevelés óra terhére a diákok idős emberek kertjét gondozzák. Természetese, nem kell csökkenteni a testnevelés órák számát, de a gyakorlati oktatásban lehetne minél több helyen tankerteket működtetni, amire már sok példa van az országban. Hogyan áll a mezőgazdasági képzés Gyomaendrődön?- tehetjük fel a kérdést. A Bethlen Gábor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium eredményesen teljesít. Jelenleg is több, mint 500 tanulója van. Az Agrárminisztérium fenntartásában működő intézményben környezetvédelmi, mezőgazdasági és élelmiszeripari szakmákat sajátíthatnak el a hallgatók. Az Erasmus+ program keretében, a diákok nemzetközi tapasztalatokat szerezhetnek Franciaországban, Lengyelországban és Olaszországban. Természetesen a kisérő tanárok is sok ismerettel gyarapodnak az utak során. Az oktatáshoz kapcsolódik két szomorúbbnak tűnő hír, miszerint a Szarvason lévő egyetemi campusz bezár és helyére Öntözési Vízgazdálkodási Intézet költözik. Erről bővebben majd egy másik írásban. Gödöllőn a Szent István Egyetem bizonyos ingatlanait a Premontrei rend kapja vissza. Mivel az öntözés a közeljövőben jelentős fejlesztés előtt áll a képzés bizonyára fontos lesz és lesz rá megoldás. A gödöllői egyetem sorsa is meg fog oldódni hiszen a premontrei rend tanító rend, tehát a visszakapott ingatlan sem fog mást szolgálni.

Öntözés

Erről a témáról az elkövetkező időkben sokat lehet majd hallani. Legelőször is fontosnak tartom leírni: 2019. évi CXIII. Törvény az öntözésről

Tehát most már a parlament által elfogadott jogszabály rendelkezik a mezőgazdaság eme fontos ágazatáról. Dr. Nagy István agrárminiszter is számtalan fórumon beszélt erről. Gyomaendrődön is elő kell venni a leporosodott terveket és lehet az öntözés érdekében fejleszteni. Régi mondás, hogy nem csak aszályban öntözünk, az öntözést tervezni kell. Hallomásból tudom, hogy a Körösladányi I. számú főcsatorna tisztítása megkezdődött és a ványai határban fog megtörténni a vízkivétel!!! A Peresi és Keselyősi határrész mintegy 3500 ha területére kész a terv. Mikor lesz itt öntözés? Az öntözésről is lehet még bővebben szólni, az elmúlt évben öntözött kb. 80 ezer hektár terület legalább négyszeresére növelhető.

Precíziós gazdálkodás

Egy adott táblán belül más és más talajparaméterrel, gyomviszonnyal találkozhatunk. A precíziós gazdálkodás lehetőséget ad ezek felismerésére és a korszerű technológiával külön dózisokkal kezelhetőek a táblarészek. Itt utalok a címre, a leírt feledatokhoz sok ismeret és hivatástudat szükséges.

Gyomaendrőd, 2020. 02. 29.   Várfi András, agrármérnök