Menczer Tamás: Magyarország nem támogatja Ukrajna integrációját, amíg a magyar kisebbség nem kapja vissza korábbi jogait

Fotó MTI, KKM, Burger Zsolt

Magyarország nem fogja Ukrajna integrációját támogatni sem az Európai Unió, sem a NATO felé addig, amíg a magyar nemzeti közösség korábban meglévő és elvett jogait vissza nem adják – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán az M1-en.

Menczer Tamás kiemelte: azért blokkolják Ukrajna EU-s és NATO integrációját, mert 2015 óta folyamatosan elvették a magyar nemzeti közösség már meglévő, szerzett jogait. Az oktatás, kultúra, a sajtó és az élet egyéb területein nem lehet úgy használni a magyar nyelvet, mint korábban – húzta alá.

A magyar álláspont változatlan, az integrációs folyamatnál akár az EU, akár a NATO tekintetében egyhangú álláspontra van szükség – rögzítette.

Magyarország nem fogja Ukrajna integrációját támogatni sem az unió, sem a NATO felé addig, amíg a magyar nemzeti közösség korábban meglévő és elvett jogait, vissza nem adják – tette hozzá.

Szólt arról is, hogy a legfontosabb annak elkerülése, hogy Oroszország, amely egy atomhatalom, és a világ legerősebb katonai szövetsége, a NATO között konfliktus alakuljon ki. Ez ugyanis egyenlő a harmadik világháborúval, amit mindenképpen és mindenáron el kell kerülni – hangsúlyozta.

Rámutatott: egy harmadik világháború és nukleáris eszkaláció esetén nem csak vesztesek lesznek, hanem mindannyian el is pusztulunk.

Megerősítette, hogy Magyarország a határidő előtt egy évvel eléri a honvédségi ráfordításokat tekintve a NATO által előírt 2 százalékos GDP-arányt. Ezen belül pedig a fejlesztések aránya a 20 százalékos szintet már korábban elérte. Ez csak kilenc NATO tagállamra igaz , ami mutatja, hogy Magyarország mennyire megbízható katonai szövetséges – összegzett.

Az államtitkárt kérdezték arról, hogy Finnország is csatlakozott az Európai Unió bíróságán a magyar gyermekvédelmi törvény miatt indított eljáráshoz, az Európai Bizottság oldalán.

Menczer Tamás rámutatott: Finnország és Svédország kapcsán is az a magyar álláspont, hogy a kölcsönös tisztelet talaján állva szeretnénk folytatni a kétoldalú kapcsolatok építését és ez alapvető feltétele a magyar támogatásnak a NATO-csatlakozás során.

A finneket támogatta Magyarország és már csatlakoztak is a katonai szövetséghez. Az, hogy ezután csatlakoztak a Magyarország elleni perhez, azt mutatja, hogy „finn barátainknak a tisztesség dolgában még van mit tanulni.”

Pitizni, amíg el nem érek valamit, és utána rögtön hátat fordítani, ilyet tisztességes ember nem csinál, ezzel nem rólunk, hanem magukról állítottak ki bizonyítványt – értékelt az államtitkár. Megjegyezte: mindez feltehetően nem független attól, hogy a finn kormánypártok elveszítették a választásokat.

Kijelentette: a magyar gyermekeket megfogják védeni, teljesen mindegy hányan csatlakoznak a perhez.

A svédekkel összefüggésben továbbra is vita zajlik – jelezte, hozzátéve: tőlük még várnának néhány megnyugtató mondatot és gesztust a jövőben arról, hogy a szövetségi rendszeren belül a kölcsönös tisztelet talaján állva szeretnének velünk együttműködni.

Az államtitkár Kína szerepéről és az esetleges blokkosodásról azt mondta: Magyarország a békét támogatja és Kínának van béketerve, ami mindenképpen figyelemre és támogatásra méltó.

Gazdasági szempontból mindenképpen fontos a blokkosodás elkerülése, például azért is, mert a nyugati autógyáraknak keleti akkumulátorokra van szükségük. Magyarországra vonatkozásában pedig fontos, hogy tavaly az ide érkező beruházások 48 százaléka volt keleti és 42 százaléka nyugati – mutatott rá Menczer Tamás.

Forrás: hirado.hu