Menczer Tamás helyretette a Szijjártónak üzengető szlovák külügyminisztert

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Az államtitkár azt a kérdést feszegette, hogy miért kellene fegyverszállítmányokat finanszírozni a következő években.

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, Miroslav Wlachovský szlovák külügyminiszter Twitter-oldalán reagált Szijjártó Péter egyik videójára, amelyben a magyar külügyminiszter többek között arról is beszélt, hogy az Európai Unió álláspontja szerint a háború akár még négy évig is eltarthat.

Wlachovský úgy fogalmazott: „Kedves Péter, kérlek, ne mondd meg, hogy mások mit gondolnak, mielőtt megkérdeznéd őket. Az EU 27 országból áll. Nem emlékszem olyan tárgyalásra, amelyen azt mondtuk, hogy a háború még 4 évig tart. A háború holnap is véget érhet. 

Az EU nem probléma, Oroszország a probléma. Ruszkik haza! Legyen béke! 1956”

Erre reaált egy Facebook-bejegyzésben nemrég Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára. Menczer szerint 

„Wlachovsky miniszter úrnak vagy rossz a rövid távú memóriája – és ez a jóindulatú feltételezés – vagy hazudik”.

Ezután felidézte, hogy az EU-s külügyminiszterek a legutóbbi tanácskozáson azt a javaslatot vitatták meg, amely szerint a következő 4 évben évente 5 milliárd eurót kellene költenünk arra, hogy az Ukrajnának szánt fegyverszállítmányokat finanszírozzanak.
„A szlovák külügyminiszter a javaslatot nem ellenezte” – emlékeztetett az államtitkár.

Végül azt a kérdést tette fel: „ha a következő 4 évben nem lesz háború, miért kellene fegyverszállítmányokat finanszírozni⁉️”

„A magyar álláspont változatlan: mi azonnali tűzszünetet és békét akarunk” – szögezte le Menczer Tamás.

Forrás: mandiner.hu

https://mandiner.hu/belfold/2023/07/menczer-tamas-helyretette-a-szijjartonak-uzengeto-szlovak-kulugyminisztert?utm_source=hirkereso&utm_medium=referral&utm_campaign=hiraggregator