Megújult az idősek klubja Mezőmegyeren

Fotó Tóth Áron

Csütörtökön tartották a Kossuth Utcai Idősek Klubjának ünnepélyes átadóját Mezőmegyeren. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program támogatásával százmillió forintból három idősek klubja újulhatott meg Békéscsabán, ezek egyike a Kossuth utcai intézmény.

A projekt részleteit dr. Sódar Anita, a Békéscsabai Városfejlesztési Kft. cégvezetője ismertette. Kiemelte: a támogatáson felül Békéscsaba önkormányzatának közgyűlése több mint 14 millió forint önerővel járult hozzá a mezőmegyeri klub felújításához. Hanó Miklós arról beszélt, hogy az intézmény most már minden szempontból megfelel a 21. századi feltételeknek.

– Ez egy nagyon régi, nagyon szűk hellyel rendelkező vályogépület volt. Nem az volt a baj, hogy vályogból készült, hanem az, hogy nagyon lelakottá vált. A mezőmegyeri lakosok is megérdemlik azt, hogy megfelelő körülmények között töltsék napjaikat az idősek klubjában. Ezért gondoltuk úgy, hogy fontos megvalósítani ezt a fejlesztést is – fogalmazott az alpolgármester.

Bátori Zsuzsanna, a Békéscsabai Kistérségi Egyesített Szociális Központ igazgatója elmondta: az épület már 30 éves, és a felújítás előtt nagyon rossz állapotban volt. Megjegyezte, hogy a felújítást követően megduplázódott a klub alapterülete. Az épületben klubszobát, konyhát és irodát alakítottak ki, valamint kicserélték a nyílászárókat és a burkolatokat is.

– A telephelyeinken történő felújítások közül ez volt a legnagyobb rekonstrukció. A Kossuth utcai idősek klubjának felújítása harmadik volt a sorban a TOP-os pályázat során. Ez egy 65 millió forintos beruházás, ami teljes körű felújítást foglalt magában. Megújult a szigetelés egészen a tetőtől az aljzatig. Korábban itt konvektoros gázfűtés volt, most modern, korszerű a fűtésrendszer is – ismertette a főbb változásokat az igazgató.

Azt is hozzátette, hogy mozgáskorlátozott mosdót és akadálymentesített bejáratot is létrehoztak, így a jövőben fogyatékosok nappali ellátásával is tudják bővíteni a szolgáltatásaikat.

Forrás: behir.hu